Címke: kirándulás

Körben a Jági-tanösvényen

A Pilisszentiván területén található Jági-tanösvény azért tartozik a kedvenceim közé, mert: – közel van a fővároshoz, otthonunktól autóval 30 perc – nem túl hosszú, de nem is túl rövid, – körbe megy, kiinduló pontjába érkezik vissza, – és a gyerekek számára érdekes látnivalókat tartogat. Egyszer már nekiindultunk, de […]

Rügyfakasztó séta a Hármashatár-hegyen

Két hete vasárnap, egy kiadós délutáni alvás után vágytunk ki az éledező természetbe, s mivel mi Észak-Pesten lakunk, ilyenkor legtöbbször vagy a Duna-partra megyünk ki, vagy elbiciklizünk egészen a Római-part egy távoli, kevésbé nyüzsgős pontjára, esetleg sétálunk egyet a Farkaserdőben. De ezen a napon eszembe jutott az új […]

4 nap Tihany – gyors, sűrített bejegyzés

Kis magánéleti sirám, ha nem érdekel, görgess lejjebb Nagyon régen jelentkeztem saját, igazi barangolós bejegyzéssel. Sőt, a Zselici sorozatomat is félbe kellett hagynom. Ennek oka elsősorban az, hogy jelen pillanatban (ez a “pillanat” július közepe óta tart) NINCS, egyáltalán NINCS magamra fordítható időm. Férjemnek sincs “magánideje”. Blanka baba, […]

Kiengedtük a gőzt Pilisborosjenőn

Őszi szünet, szabad hétfő, apukák is itthon, gyönyörű idő lesz, hová menjünk, hamar sötétedik, legyünk ott gyorsan, sétáljunk egy nagyot a természetben, de legyen látnivaló is a gyerekeknek- ezek voltak a szempontok. A megoldás Pilisborosjenő lett, Nagy-Kevélyi kőfülkék, Egri vár, Teve-szikla. Utána meg egy jól megérdemelt, finom ebéd […]

Egy igazi családi nap Hollókőn 2. rész

A nap első részét itt találod! Miután jóllaktunk, gyerekeknek tett ígéretünket betartva nekiiramodtunk, hogy megkeressük a falutól kb. 20 percnyi sétára található erdei játszóteret. A nálunk lévő térkép alapján az elég egyértelmű volt, hogy a házakat elhagyva tovább kell menni az erdő felé.  Séta és vízvétel a faluban. […]

Egy igazi családi nap Hollókőn 1. rész

  Gyönyörű kiránduló időt ígértek erre a kora májusi szombatra, így végre úgy éreztük, eljött az idő, hogy beütemezzük életünkbe az oly rég óta áhított egész napos hollókői kirándulást. 2015 tavaszán adták át a Vár új kiállítását, valamint több más újdonságot a faluban, ezeket szerettük volna látni. A […]

Soproni hétvégénk – Séták a hegyekben

A Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Régiójának jóvoltából elsőként egy soproni hétvégére kaptunk meghívást, melyre időben kezdtünk szellemileg, lelkileg készülni. Amire viszont minden készület ellenére sem számítottunk indulás előtt: hogy a hét elején csődöt mond a megszokott, szeretett Nikon gépünk, s a szervíz nem vállalja a javítását. Ezért kölcsöngépekkel […]

Badacsonyi szőlőhegyen gyalogolni

Ritkán adatik meg, hogy több baráti család egy időben szinte ugyanott nyaraljon, egymástól függetlenül. Ezen a nyáron mi nyaralásunk második hetében négy másik családdal egyszerre voltunk a Balaton-felvidék különböző pontjain. Gondoltuk, egy túrára összehozzuk a csapatot, és hát mi legyen a cél, ha nem a leghíresebb látnivaló a […]