http://schemas.google.com/blogger/2008/kind#post

Soproni hétvégénk – Séták a hegyekben




Amire viszont minden készület ellenére sem számítottunk indulás előtt:
  • hogy a hét elején csődöt mond a megszokott, szeretett Nikon gépünk, s a szervíz nem vállalja a javítását. Ezért kölcsöngépekkel kell dolgoznunk egész hétvégén, melyek kezelését a helyszínen kell elsajátítanunk.
  • hogy kedden meghúzódik a bal térdemben egy szalag, ami miatt néhány napig alig bírok járni. Ez egy kirándulós, városnézős hétvége előtt, mondanom sem kell, igen hasznos.
  • hogy a bizonytalan migránshelyzet miatt a tervezett vonatos utazást mégis autóra kell váltanunk, annak minden előnyével és hátrányával.
Mindezeket azért tartom fontosnak leírni, mert talán sokan azt gondolják, hogy mi, a tapasztalt, sokat utazó család sosem küzdünk semmivel indulás előtt, nekünk minden könnyen, gond nélkül megy, és vidáman, problémák nélkül suhanunk bele a szivárványos távolba. Ez nem igaz. Néha hulla fáradtan esünk be egy-egy szálláshelyre, a gyerekek nálunk is nyűgösek, a melegben különösen rosszul tűrik az utazást, és mi sem szeretjük a felmerülő váratlan kellemetlenségeket – melyekről sokszor senki nem tehet. A kényelmetlenségek és nehézségek ellenére mégis elindulunk. Mert mindig, mindig jól jövünk ki a dologból, és mindig, mindig megéri nekiveselkedni a kalandnak. 

Sopronba csütörtök este érkeztünk. Első szállásunk, a Lövér Hotel, közvetlenül az erdő szélén, a hegy oldalába épülve várt minket. 
A klimatikus levegőjű Sopron városába sokan kifejezetten a túrázásért, hegyi biciklizésért, nordic walkingolásért érkeznek. Nekik, az aktív kikapcsolódásra, a csendre és nyugalomra vágyóknak lehet ideális szálláshely a Lövér Hotel, távol a város zajától. Megszállt itt sok német és osztrák nyugdíjas, de gyerekekkel is érkeztek vendégek, közel sem mi voltunk az egyetlen család. Bár rég nem főszezonban jártunk már, mégis majdnem teltházas volt a szálloda.  

Reggelizős hangulat az étteremben.

Ritka pillanat a játszószobában: hárman egyszerre ülnek!!

Ez a hatalmas madáretető a főbejárat közelében
tesz jó szolgálatot telente.

Mezítlábas ösvény a játszótér mellett.

Kalandok a hotel kertjében. Fáról fára ugráló mókusok, termésgyűjtés, szökőkút.

Első délelőttünkön az Ojtozi fasoron tettünk egy próbasétát: vajon hogy bírja a bekent, befáslizott térdem? A szállodától néhány száz méterre kezdődő gyönyörű sétahelyszín akár egy erdei tornapálya feladatainak teljesítésével is végigjárható.

Sétálnak, tornáznak itt idősek, fiatalok.

Az Ojtozi Emlékmű hű másolata. Személyes érdekesség:
én az eredeti helyszínen is jártam évekkel ezelőtt,
Soprontól légvonalban 780 km-re.

A fasori séta után úgy ítéltük meg, hogy a térdemmel a 3,5 km-es hegyi túra megkockáztatása helyett a 900 m-es gyaloglást választjuk a Károly kilátó felfedezéséhez, minimális szintkülönbséggel. Ennek okán autóba ültünk, és felhajtottunk a Lővér Kalandpark parkolójáig. Útközben ezzel a kisfickóval találkoztunk:

Szederszedés a Károly kilátó felé menet.

A kilátó aljában játszótér várja a kicsiket, pihenőpadok a nagyobbakat.

Az először fából, majd később, az 1930-as években kőből épült kilátó két szintjén, valamint egy másik épületben természetismereti kiállítás lett kialakítva.Sajnos ott jártunkkor ezek zárva voltak. Az élmény azonban így is gyönyörű! Nem csak az odavezető kellemes séta, az őszi erdei kincs- és termésgyűjtés, hanem a kilátás is leírhatatlan élmény.

Öreg, megkopott, de annál hangulatosabb falépcsők.

A kilátó legtetején a korlát vízszintes kialakítása szinte adja magát,
hogy egy kisgyerek rámásszon…
Nagyon kell figyelni! Szerencsére az eggyel lejjebbi szinten kőkorlát van,
ott nyugodtabban tudtam nézelődni.

A csodálatos helyszínen elköltött finom ebéd után, amiről majd legközelebb fogok részletesen írni, bevetettük magunkat a Soproni-hegység mélyebb bugyraiba. Először is szerettem volna élőben látni, hogy tényleg létezik olyan, hogy kocsmatemplom? És igen, létezik! Pénteken délután Brennbergbányán ugyanabban az épületben mindkét műintézmény nyitva volt.


Templom…

… és kocsma!

Bányásztemplom belülről.
Aztán elkocsikáztunk Újhermesre, annak is az utolsó házáig, hogy innen sétáljunk fel a Magas-bérci kilátóba. Egy erdei úton kell kb. 250 m-t gyalogolni, hogy elérjük a határ mentén haladó piros-zöld jelzést, ami egyben a Mária-út része is. Ezen sem kell sokat menni a kilátóig, mindössze kb. 1 km-t, nagyon kevés szintkülönbséggel. Ennyit még bírt a térdem. 

Jobbra Ausztria, balra Magyarország.
Magas-bérci kilátó: közvetlenül a határon.
A kilátóból látszik Fraknó vára!!! Először én sem hittem el, hogy az, de a térképen megnézve tényleg csak 10 km-re van légvonalban, így simán látszódhat. 


Az a kis púp ott jobbra: Fraknó. 🙂


Kövesd a soproni hétvégénk folytatását, melyben többek között a

  • sopronbánfalvai Elvonulási Központról (volt Pálos-Karmelita Kolostor) és a
  • Ligneum Látogatóközpontról 

fogok írni! 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s