Uncategorized

Diósgyőri Vár és a Tündérkert

Nyaralás járvány idején, 6. rész    


Szemerkélő esőben érkeztünk meg a Diósgyőri Vár új parkolójába. Csodálkozva állapítottuk meg, hogy a valaha volt diósgyőri strand helyén most parkoló és egy óriási, lovagi tornák megtartására épült aréna található. A Vár felújításakor jártunk már itt egy hideg téli napon, ám akkor ezeknek még nyoma sem volt, csak hírből hallottuk, hogy bezárják a strandot. Terveink szerint ezen a napon a Vár majd a Tündérkert bejárása után az állatkertet néztük volna meg. Sajnos az időjárás azonban közbeszólt… (Későbbi tervezéshez azonban jó tudni, hogy ez a három pont belefér egy napba kisgyerekekkel, de több biztos, hogy nem.)


A Várbelépő megváltása után gyorsan kellett a mosdóügyeket elintézni, mert már indult is a vezetés. Egy történelem- és lovagkorrajongó vezető urat fogtunk ki, aki hatalmas örömmel és beleéléssel mesélt nekünk érdekesebbnél érdekesebb részleteket a Nagy Lajos korabeli életről. Ahogy haladtunk szobáról szobára, helyiségről helyiségre, egyre inkább azt kívántam, bár ne lenne még vége a mesélésnek, annyira szívesen hallgattam a fiatalember történeteit. Sok apró részletre és néhány egyértelmű, ám kevésbé feltűnő dologra is felhívta a figyelmünket, sőt, a kisgyerekeket is próbálta kérdésekkel, vicces megjegyzésekkel motiválni. 

Van, aki trónból hallgatja a bácsit.
🙂

Mesél a lovag úr.

Egy nagy király viszonylag kis ágya (rekonstrukció).

Ma már senki sem utazik ilyennel…

Kilátás a várteraszról (a kávézó sajnos zárva volt).


A nagyobb srácaink le-leragadtak egy-egy digitális képernyős játéknál, a kicsik meg inkább rohangásztak volna, sőt, elhangzott egy “nagyon kell kakilnom” bejelentés is óvodás részről, amit hirtelen meg kellett oldani. Így sajnos nekünk, felnőtteknek ezúttal sem volt felhőtlen a várbejárás (majd nyugdíjas korunkban – de akkor meg már fájni fog ez-az..?). A végén természetesen felmentünk a toronyba, ahonnan páratlan kilátás nyílik Miskolc egy részére. Itt – mivel néhol még megmutatta magát a nap – reménykedtünk, hogy a dörgések és távoli villámlások ellenére lesz még lehetőségünk az Állatkertben is nézelődni.


A toronylátogatás után elgurultunk egy gyors menüebédre a Véndiófa Grill Bisztróba,

Vén Diófa ebéd: a kaja rendben volt, de a házi limonádéként
kínált olympos citromleves löttyért nagyon mérges voltam!


majd átmentünk a Tündérkertbe (más néven WOW PIHENŐPARK) – tudni kell, hogy parkolni kifejezetten nehéz a környező kis kertvárosi utcákban. Nekünk sikerült, igaz, nem túl szabályosan megállni… (a GPS-nek ezúttal sem szabad hinni, mert azt mutatja, hogy a Tündérkert körbejárható, pedig nem). A Tündérkertet egy magát meg nem nevezni kívánó miskolci magánember tette azzá, ami. Képzeljétek el, hogy ez a hely korábban egy szemetes, elhagyatott susnyás volt, az üzemeltető kutyasétáltatás során gondolta ki a terveit. A helyet Miskolctól bérbe kapta, és csodálatos, valóban tündéri parkot varázsolt belőle. Persze ez üzlet is, hiszen a Tündérkertben büfék, fagyizó, cukrászda, kávézó üzemel. S valljuk be, hol kellemes elfogyasztni egy kis finomságot vagy kávét, ha nem pont egy ilyen varázslatos helyen? Persze becsapós, mert a varázslat hatása alatt nem vesszük észre, hogy egy gombóc fagyi közel 400 Ft!!! – de hát egyszer, a nyaraláson belefér ez a luxus. A gyerekek irtó boldogan nyalták azt a méregdrága fagyit az ismét szemerkélni kezdő esőben.

Megérkeztünk, a helyi szabályok szó szerint kőbe vésve
várják a látogatót.

Hangulatos kiülők, beülők.

A körhinta a járvány idején nem üzemel.

A drága de finom fagyi, hatalmas választékban.

Pihenés egy nagy fa ágai között.


Én meg, mint kezdő házikertész, nem győztem fotózni a csodás növénykompozíciókat, az ötletes összeültetéseket. A gyerekeknek nagyon tetszett az éppen nem működő körhinta, a szobrok, a kis rejtelmes utacskák, a teraszok, és persze a nyuszikák. 

A nyuszik helye, épp várják, hogy visszategyék őket eső után.


Az autóhoz már szakadó esőben nyargaltunk vissza, ami szűnni nem akaró, egész délutános nyári záporrá nőtte ki magát. Állatkert látogatásunkat tehát elmosta az eső. 

(Csak csendben és halkan jegyzem meg, hogy a diósgyőri napunkra nem a hegyeken keresztül érkeztünk, hanem egy nagyobb kerülővel, Kazincbarcika felől. És amit láttunk a Miskolc tábla előtt, na, az olyan igazi “szomorú borsodi” látvány volt. Azt hiszem, Lyukóbánya, Lyukóvölgy a neve a környéknek, ami nem kerül fel egy ideig hazánk büszkeségfalára… 😦  Út szélén gyalogló kisgyerekek, járda nincs, közlekedni csak egy busszal lehet, papír- vagy fa putrik, lepusztult házak sora. Borzasztó lakhatási körülmények néhány percnyi autóútra a fenti csodától. Hatalmas és fájdalmas volt a kontraszt!)

Kategóriák:Uncategorized

1 reply »

  1. Na, szép! 🙂 Ez már tényleg túlzás, hogy nem szólsz, amikor a Tündérkerttől konkrétan 5 percre lakunk, és mi is mentünk oda többször is a nyáron. Még az sem kizárt, hogy aznap is jártunk ott, de elkerültük egymást. Mellesleg szerintem a fagyi teljesen megéri az árát: én még nem ettem finomabbat. 🙂 Lyukóbánya: Sajnos azzal nem nagyon tudnak egyelőre mit kezdeni… Évekkel ezelőtt még nem volt ilyen súlyos állapotban, de az odaköltöző lakosság lepusztította Miskolc azon részét, és ennek következtében az ottani ingatlanok teljesen elértéktelenedtek… Valóban szomorú.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s