Uncategorized

Hat óra Hatvanban

Házvásárlás, nyári szünet négy gyerekkel segítség nélkül, minimális felújítás, bozótvágós gazirtás, dobozolás, költözés, kidobozolás, rendrakás-takarítás-rendrakás-takarítás, kipakolás, rendrakás-takarítás, fúrás-faragás, rendszerezés, kocsibeálló építés, új kapu, és még mindig, folyamatosan: pakolás, rendrakás-takarítás. Ezek vannak mögöttünk, és bizony nagyon nincs még vége. Csoda, hogy nem tudtam írni a blogot? Csoda, hogy most jelentkezem egy tavaszi (!!!) beszámolóval? 

Hatvanba azért mentünk el, mert egy kedves barátnőm felhívta a figyelmemet a Vadászati Múzeumra. Mesélt róla, hogy milyen szépen felújították (kívülről mi is láttuk, írtam róla itt), milyen igényesen, ötletesen alakították ki az új tereket, mennyi minden készült kifejezetten a gyerekeknek és úgy egyáltalán: milyen szép az összkép. 

Hatvan azért jó célpont a fővárosi embernek, mert ha van Pest megyei matrica a kocsira – számunkra ez minden évben kötelezően megvásárolandó a sok barangolás miatt – akkor éppen Hatvanig lehet ráfizetés nélkül menni az M3-ason. Egy kényelmes, ráérős szombat reggeli indulással 10 óra körül érkeztünk meg. Gyönyörű, napsütéses, meglepően meleg tavaszi napot fogtunk ki, egy élmény volt a város főterén sétálni, ahol ezt láttuk:

Jó volt megnézni ezt a játszóteret a múzeum előtt.
Végig ezzel tudtuk a srácokat motiválni: múzeum után ilyen csodás játszó várja őket!

A kellemes séta után bevetettük magunkat a Vadászati Múzeumba, azaz a Grassalkovich kastélyba. A gödöllői és a hatvani Grassalkovich kastély között igen sok a hasonlóság, már első ránézésre is, ez nyilván nem véletlen, a hatalmas uradalom egy család kezében összpontosult. 
A múzeumba a gyerekeknek mindössze regisztrációs jegyet kellett váltanunk, és nagyon vicces volt a pillanat, amikor a hölgy kérdezte a gyerekek korát és férjem elkezdte sorolni (unokatesókkal együtt 7 gyerekkel érkeztünk): 9,8,7,6,5,4 és 0. A hölgy nyelt egyet.. majd körbenézett és látta, hogy tényleg.



A nulla évessel gyorsan felkerestem a mosdót, mert ideje volt a szoptatásnak, pelenkázásnak. Ebben az épületben akadálymentesen oldhattam meg mindezeket. 

Szoptatós fotel és pelenkázó a mozgássérült mosdóban.

Míg a kicsi töltötte magát, a nagyobbak az aulában található gyereksarokban művelődtek, játszottak.

A kiállítás megtekintését az alagsorban érdemes kezdeni, ide lifttel is le lehet jutni, szóval tényleg akadálymentes az egész épület. Halászat és vadászat, ami lent vár, de semmi nem unalmas, minden nyomogatható, kipróbálható. A sok apró ötlet valóban megszínesíti a kiállítás végigjárását, akár óvodás gyerekekkel sem jelent problémát kicsit kikapcsolódni. 

Mindenki satíroz, színez.

A kutyák ebben a kiállításban következetesen NEM kitömöttek, hanem szobrok.

Halas társas.

Csodás magyar tájak gyönyörű fotókon, és a vidék jellemző halfajai.

A földszinten kezdődő és az emeletre rámpán felvezető kiállítótér már a 21. századi modern elvárások minden követelményének megfelel. Itt lehet mászni, tapintani, hatalmas képernyőn lassított felvételeken ámulni, és közben szívni magunkba az érdekesebbnél érdekesebb információkat.

Az emeleten “visszatérünk” a kastélyhangulatba, ez a rész bevallom, nem is tetszett annyira a gyerekeknek, hiszen itt minden annyira érinthetetlen, klasszikus múzeumszagú volt. Persze azért gyönyörű. Felnőttként meg igazán érdekes belegondolni az arisztokraták életébe…

A Múzeum honlapjáról letölthetőek azok a kifejezetten gyerekeknek készült feladatlapok, melyekkel még színesebbé tehetitek a látogatást a kis felfedezők számára!

Eljött az ebédidő, és bizony nem vittünk elegendő szendvicset, alapvetően helyben szerettük volna megoldani a meleg étkezést. A Grassalkovich éttermet, ami a kertben van hátul, sajnos túl drágának találtuk. De… ez is gyönyörű. Egy gazdasági épület újragondolva:

A pizzéria, amit még itthon kinéztünk, zártkörű rendezvényt tartott, de rendelésre megsütötték a pizzáinkat, amit a jó időben talán még kellemesebb is volt a parkban megeszegetni. Jó, nem egy klasszikus ebéd, de a célnak megfelelt és a gyerekek is nagyon boldogok voltak, hogy nem kell “viselkedni”.

A játszótér pedig nagyon várta, hogy végre kipróbálják a srácok.


A napot fagyizással zártuk, a játszótér mellett van egy szülőbarát kávézó. Emlékszem, itt, a kávé mellett meséltük sógornőméknek, hogy van egy ház, amit láttunk és el tudnánk képzelni otthonunknak…  most pedig már benne lakunk, innen írom ezt a bejegyzést is.


Szerettünk volna elmenni a Cukorgyári-tóhoz, hogy megnézzük az új Cukorgyári Tanösvényt, melynek átadásáról a Patkós Stúdió honlapjáról értesültem, de sajnos nem találtuk meg. Hátha nektek sikerül! Kérlek Benneteket, ha sikerrel jártatok, írjátok meg kommentben, hol ronthattuk el, miért nem találtunk oda.

Frissítés 2016 novemberében:
Íme a kis magyar valóság. Szomorú valóság.
http://index.hu/video/2016/11/04/hatvan_cukorgyari_to_tanosveny_kulcs_robertnel/

1 reply »

  1. A tanösvényt azért nem találtátok meg, mert nem látogatható. Fegyveres őrökkel őrzik, mivel egy magántulajdonban lévő területről van szó. Csak az EU-s pénz elköltése volt a cél, nem pedig az, hogy családok látogassanak oda.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s