gyerek

Az Őrség ősszel – Erdőszéli szálláshelyünk Apátistvánfalván

Három éjszaka az Apát Hotelben
Őrségi kalandjaink bázisaként talán nem is kaphattunk volna szebb fekvésű és hangulatosabb szálláshelyet, mint az Apát Hotel. Apátistvánfalván, már-már a szlovén határon, erdő szélén fekszik ez az igényes, családias, háromcsillagos hotel. Családi szobájában kényelmesen elfértünk öten, félpanziós ellátásunkkal is tökéletesen elégedettek voltunk. Külön tetszett, hogy reggelente házi kalács, házi kenyér, házi lekvár, sőt, házi felvágott is kínáltatta magát a svédasztalon. Ezeknek az ételeknek valóban semmi közük nem volt a nagyüzemileg előállított ételekhez, és élmény volt ezekkel a házias ízekkel kezdeni a napot. 


A kis játszósarok teljesen lefoglalta a gyerekeket, a kültéri játszótér pedig árnyas fák alatt fekszik – ez nyáron különösen pozitív. Mint minden őrségi ember, akivel találkoztunk a három és fél nap során, a hotel dolgozói is rendkívül kedvesek, békések, nyugodtak, mosolygósak. Jó volt itt lenni, innen indulni el reggelente, és ide hazaérni esténként. 
Apátistvánfalván egyébként gond nélkül el lehetne tölteni a napot. Tanösvény, templom, játszótér, Turisztikai Információs Centrum és Határőr Emlékhely is található a településen. Fekvése csodálatos, dimbes-dombos táj, sűrű erdőkkel körülölelve. Engem nagyon, nagyon emlékeztetett ez a település erdélyi élményeimre. Igen, talán hazánk e tája hasonlít legjobban a hargitai székely településekre. 
A közelben, autóval kb. ötpercnyire található a Kétvölgyi kilátó, és szintén nincs messze a Hármashatár. Bár eldugott helyen fekszik, a város sem egy nagy távolság, mindössze 15 perc alatt elérhető Szentgotthárd. Ez a hely, ez a szállás kiváló kiindulópontja lehet a család, baráti társaság őrségi kalandozásainak. Szeretettel ajánlom!
Így néz ki a Hotel a falu irányából.
Este sejtelmesen kivilágítva, körülötte sötétség: felemelő látvány!

Az étterem egy nyugis reggeli után.

Nappali, közös helyiség…

… játszósarokkal!
És a kilátás a nappaliból jobbra…
…előre.

Családi szobánk mérete ötünknek teljesen megfelelt.

Pihenőpadok.

Hangulatos szaletli.

A gyerekeket odakint ez várja.

Apátistvánfalva “főterén”
A falu temploma erről az oldalról rejtőzködik.
Ökoturisztikai Információs Centrum: szezonon kívül zárva. 😦
Pedig itt is a Patkós Stúdió igényes interaktív játékai várják a látogatókat, mint a
Lápok Házánál…

Határőr emlékhely: zárva. Érdemes érdeklődni!
Előzetes bejelentkezés után látogatható.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s