Uncategorized

Turul, Szelim és Vince nyomában: Séta a tatabányai Csúcsos-hegyen

Sétánál kicsit több, komoly túránál azért kevesebb – nagyjából ez volt a teljesítmény, amit szántunk magunknak ezen az első igazi nyárias hétvégén májusban. A gyerekek egyik témazárót teljesítve írják a másikat, miközben zenei vizsgáikra és sportversenyeikre, -bemutatóikra készülnek. Én egy áprilisban három hétig elhúzódó (!!) betegeskedés után további két hétig próbáltam összeszedni magam és behozni azt a rengeteg lemaradást, ami ez idő alatt gyülemlett fel. Szóval 2022 áprilisa nekünk sajnos kirándulás szempontból úgy ahogy volt, kimaradt. Hiányérzetünket egy kompakt, jól összerakott barangolós nappal szerettük volna betömködni. A délelőtt krónikája következik ebben a bejegyzésben.

 

A Gerecse Kapuja Látogatóközpontot már a nyitás idején, 2018-ban “kinéztem” magamnak, de csak most sikerült eljutnunk, hogy megnézzük. Ehhez a Tatabánya külterületén található új építésű központhoz még a busz is felhozza azt, aki nem autóval érkezik. Mi saját kocsinkat szombaton 11-kor már csak a távolabbi parkolóban tudtuk letenni, de itt azért még bőven volt hely. Az épület felét egy elegáns étterem foglalja el, másik felének felében kapott helyet a látogatóközpont kis terme. 

Érkezés a Gerecse Kapuja Látogatóközpontba.

Mikor kifizettük a belépőt, azt gondoltuk, ez az érdekességek eleje, de mint kiderült, nem, ez az EGÉSZ kis terem maga a látogatóközpontocska. Egy kis helyiség, az elején ajándékbolt. Utána szalaggal leválasztva a kiállítás. Néhány szép, nagyított drónfotó a falon a Gerecséről. Egy fülke, amiben 3 monitoron térbeli “repülést” próbálhatunk ki a környék felett. Két interaktív monitor, játékokkal: puzzle, kvíz és társai. Plusz egy öltöztetős játék, ami nem működik tökéletesen, és csak bizonyos pozíciókban. Mindenesetre a pultnál álló hölgy nagyon kedves volt és megengedte, hogy babusgassuk a kutyáját. 🙂 Számomra meglepő, hogy egy környék vadonatúj látogatóközpontja ilyen ini-mini, picit khm… bocsánat, semmitmondó kiállítást kapott. Voltunk már száz helyen (talán mondhatom, nem túlzás ez a szám), és bizony ez így, ebben a formában csalódást okozott. Az épület többi részében outdoor eszközöket lehet bérelni és vásárolni. Innen indulhatunk a via ferrata útvonalakon – szívesen visszatérünk majd néhány év múlva, hogy ezt is kipróbáljuk. 

A Turul madárhoz vezetett első kis sétánk, lenéztünk a városra és készítettünk néhány családi fotót. A gyerekek ekkor még nagyon nyűgösek voltak. Főleg legkisebb fiúnk sajnálta erőteljesen magát, hogy most gyalogolnia kell, és ez az önsajnálat folytatódott a kilátóhoz vezető tanösvényen, mindvégig. Ilyenkor azért nekem is megfordul a fejemben, hogy “minek jöttünk el”, ám kifelé próbálok mosolygós anyuka lenni, aki vidám figyelemelterlő kísérletet tesz mindenféle bogarak megkotorászásával vagy vicces futkározásokkal. A dolog nem mindig működik, nagycsoportosom végül a kilátó megmászásakor felejtette el, hogy bármi baja is lenne aznap az élettel. (Ekkor már kb. 2-2.5 km volt mögöttünk.)

A parkerdőben rengeteg az informatív, részletes tábla, térképekkel
és leírásokkal.

Tatabánya a magasból.

Tanösvénytáblák mentén haladtunk a kilátó felé.

Itt még elég rossz volt a hangulat…

A Ranzinger Vince kilátó tulajdonképpen egy bányászati emlék, egy valódi ipartörténeti műalkotás, az M1-es autópályáról jól látszódik, hiszen kimagaslik a fák közül. 30 m magasságába csak az merészkedjen fel, aki bírja rosszullétek nélkül a kilátókat. Első szülésem óta én, aki egyébként bátran felmentem mindenféle magasságokba, enyhén tériszonyos lettem. (Érdekesség, hogy ez a tériszony a mélyvízre is vonatkozik, szüléseim óta én vagyok az ember, aki a Balatonba nem ki-be, hanem a part mentén oda-vissza úszik, ami nagyon vicces, de számomra így biztonságos.) Szóval tériszonyos Orsi előreküldte Férjet a kisebbekkel, középen mentek a nagyobbak, és utoljára, remegő térdekkel… én. Mit mondjak. Mikor leértünk, letérdeltem, és megcsókoltam a földet, mint II. János Pál szokta annak idején repülőről leszállva. Azért fentről szép volt mindaz, amit láttunk, csak a sipítozásomat kellett lenémítanom vagy lehalkítanom. Szerencsére a gyerekek tudják, hogy ilyenkor más idegállapotban vagyok, ilyenkor Apura kell hallgatni. 🙂

Kb. 9-10 emeletes ház magasságába
kell felmenni.

A Tatabánya és környéke kilátás lenyűgöző!

Visszafelé ugyanazon az úton haladtunk, pedig körtúrát is
tehettünk volna.

A kilátótól van egy direkt útvonal a Szelim-barlanghoz, ezt már a barlangnál vettük észre, amit ilyen formán egy kisebb kerülővel értünk el, sebaj. Ti már lehettek okosabbak és ügyesebbek, ha megtaláljátok az ösvényt, körtúrát tehettek. Látjátok, milyen hasznos ez a blog? 🙂

Közeledünk a Szelim-barlanghoz.

Ez már az egyik “ablaka”.

A Szelim-barlang méretei lenyűgözőek. Több lyuk van felfelé, ahol látható a föld rétegrendje és a frissen növő növények, amelyek még éppen nem “esnek be” a barlangba. Nem győztünk fotózni, illetve nem győztünk VOLNA fotózni, csakhogy a kicsik elkezdtek mászni, ami hirtelen, egy pillanat alatt olyan életveszélyesnek tűnt, hogy másra nem tudtunk koncentrálni. Nem valami felszabadító a felismerés, mikor egy kőpárkány széléről vidáman integet az óvodás gyereked, és nem tudod, a következő lépésnél merre zuhan, előre vagy hátra… szóval, kedves szülők, legyetek elővigyázatosabbak a Szelim-barlangban, mint mi voltunk, és eredjetek a kicsik nyomába még időben.

A Gyűrűk Ura egyik jelenete jutott
eszünkbe, mikor ezen a nyíláson
áthaladtunk!

A kicsik pillanatok alatt veszélyes magasságokba tudnak itt
felszaladni.

Méretek

Kint és bent egysége

Rétegek

Lyukak

Napfény

A Walter Étteremnek van néhány fabódéja a Turulnál a réten, gondolom felismerték, hogy a kirándulók nagy része nem a fine diningért jön fel ide, hanem csak enni akar valamit, nem túl drágán. Szóval, itt lehet kapni egyszerűbb étkeket is, mint hamburger és hot dog. Egy kedves kis játszótér is helyet kapott a réten, valamint sok pad – ami főszezonban kevés lehet, ezért javaslom, hogy hozzatok plédet, biztos, ami biztos. Van egy tűzrakóhely bográcsállvánnyal. Élelmes embertársaink felfújható kanapéval örvendeztették meg az arra járókat – kihelyezett nappali Tatabánya legszebb pontján, nem is rossz ötlet, mi jót nevettünk rajta. 🙂

Piknikező rét a szobor mögött.

Kedves kis játszótér.

Erre lehet számítani az erdei büfénél.


Ebédünket Tatán fogyasztottuk el, hogy onnan 3 percre már el is induljunk a Fényes-tanösvény körsétáján. Erről írok a következő bejegyzésben.  

Kategóriák:Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s