Uncategorized

Nyaralás járvány idején a Bükkben (1-8. rész)


Minden cikksorozatomról szeretek összefoglalót készíteni, mert ilyenkor egyben látszik, milyen sok szép helyen jártunk és mennyit kaptunk a tájtól, az emberektől, a helyszínektől. 

(Ezt az öszefoglalót TAVALY MEGÍRTAM, és valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem tettem közzé, piszkozatként hevert a blog “fiókjában”. Most, hogy észrevettem, gyorsan megosztom.)
2020-as nyaralásunk összefoglalója!

A Covid-járvány miatt idén: 

– nem akarunk klasszikus értelemben medencékben strandolni, csúszdázni, wellnessezni,

– kifejezetten és messziről kerültük a tömeget,

– változatos tájra, szép helyekre kívánkoztunk a sok bezártság után,

– alapvetően sok túrát terveztünk.

A Bükk jó választásnak bizonyult. Közeli, 1 órán belül elérhető gyönyörű, rendkívül változatos táj, túraútvonalak Mekkája, tanösvények garmadája. Kisvasutak, várak, kastélyok. Tömeg sehol, még Szilvásváradon sem volt. 

1. rész: Szálláshelyünk Nekézsenyben – Harka Vendégház

2. rész: Kirándulás a Lázbérci-víztározó felett és mellett

3. rész: Szilvásváradi tanösvény, kilátó, kisvasút, patak és barlang

4. rész: Lillafüredi barlang, libegő, kilátópont, túra, kisvasút, csónakázás és játszóterezés

5. rész: Barangolás Bánkút környékén: Petőfi-kilátó és Csipkéskút

6. rész: Diósgyőri Vár és Tündérkert (állatkerti programunkat elmosta az eső)

7. rész: Bélapátfalva: tanösvény, kilátópont, apátság, tóparti étterem

8. rész: Edelényi L’Huillier-Coburg kastély

Kategóriák:Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s