Uncategorized

Miért érdekes egy madárrezervátum a gyerekeknek? – Dévaványa

Békés nyaralás Békésben 7. rész

Hatalmas. Szabad. Terület. Míg a szem ellát, sík minden, a Nagy Alföld közepén vagyunk, itt aztán lehet rohangálni, kiabálni, élvezni a végtelen szabadság érzését – már pusztán ezért érdemes felkeresni a rezervátum tanösvényét gyerekekkel. De nem csak ennyi, amit kaptunk itt: felfedeztük a vidék állatvilágát, láttunk élő túzokkakast (igaz, csak hárman voltak), szemeztünk egy bivalycsordával, megmásztunk két kilátót, és a látogatóközpont bemutatóhelyén megismertük a túzokvédelem lépéseit. Váratlan ajándékként pedig összefutottunk egy régi ismerőssel, úgy, hogy a két családon kívül senki nem volt a területen – ennek mekkora lehet az esélye?

Megmondtam a családnak, hogy nem megyünk haza anélkül, hogy ide elmegyünk. Tudták milyen vagyok, ha valami fontos nekem, végigviszem, ráadásul sejtették az elmúlt napok tapasztalatai alapján, hogy számukra sem lesz nagy kín megismerni egy új helyet, ha az eddigiek ilyen jók voltak. (Az elmőzmények alapján bátran bízhattak bennem, hogy nem viszem őket rossz helyre…) Így ellenkezés nélkül indultunk a Körös-Maros Nemzeti Park Réhelyi bemutatóhelyére, ami ma a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont nevet viseli. A kedves recepciós hölgy részletesen elmagyarázta nekünk, merre induljunk a tanösvényen, hol látjuk majd a madarakat, és hová érkezünk vissza, ha megtettük a kis kört. Felhívta a figyelmünket, hogy a bemutatóház kiállításának megismerése is hosszú időt vesz igénybe, kalkuláljunk ezzel. Van kis büfé, ezt is ő üzemelteti, neki kell szólni, ha onnan vágyunk valamire.

Megérkeztünk!

Letöltjük a Digitális Vándort, hogy extra információkhoz jussunk
az állomásokon.


Elindultunk hát a sétára, ekkor még azt hittük, hogy túzok madarak százait, ezreit fogjuk látni a rezervátum területén. De nem, ezügyben csalódnunk kellett. Mindössze három madár ücsörgött a kerítés mellett, s ha jól értettem, nem is voltak többen ebben az időszakban. A madarak a környéken élnek, és ilyenkor, nyáron már túlvannak a dürgésen és a fiókák költésén, ezért nem láthatjuk őket, rejtőznek. A helyi gazdákkal teljes együttműködésben a nemzeti park munkatársai figyelik, számon tartják és “őrzik” a madarakat, akik alapvetően szabadon jönnek-mennek a dévaványai határban. A cél is ez volt, mikor létrehozták a szakmai felügyeletet: a madarak visszatelepítése a természetbe.

Már az első állomáson is vannak feladatok
a gyerekeknek.

Egy élő túzok. 🙂 


A tanösvény állomásainak tábláit olvashatva sok újdonságot tudtunk meg mind a tájról, mint a túzok fajról. Megdöbbentően nagyok a hím példányok, akár 18 kg-ot is nyomhatnak! 

Mezítlábas ösvény a 2. tanösvénytábla után.


A bivalycsorda félelmetesen fújt ránk, mikor közeledtünk. Kipróbáltuk: ha leguggoltunk mindannyian, egyszerűen abbahagyták. Már nem is tűntünk olyan félelmetesnek. Ha felálltunk: folytatták a fújtatást. nem hergeltük őket, tovább haladtunk. 


A nagy kilátóból lenyűgöző a látvány. Bár a síkvidéket láttuk vég nélkül, mégis elképesztőek a távolságok, a végtelenség. A táj bámulatos egyhangúsága számomra szépséges, egyáltalán nem unalmas. 

A tanösvény egy kis tó mellett halad vissza, ahol a környék halászatát, a nádas világát ismerhettük meg, sok szúnyog kíséretében. 

A városi gyerekeknek ilyen helyeken lehet 
elmagyarázni, hová húzódtak be a pásztorok,
juhászok a nyári melegben, vagy egy-egy vihar elől.


Azt hiszem, ekkora galambdúcot még sehol nem láttunk, főleg nem ennyi galambbal egyrakáson!

Ez már egy játék a bemutatóház bejárata előtt. 


A ház kiállítása akár külön bejegyzést is megérdemelne, annyira részletes és érdekes. Nagyon sok az interaktív elem, ami leköti a gyerekeket. A mosdók szép tiszták voltak, az emeleten pedig nem csak folytatódik a kiállítás, de egy szuper, részletes videót is megnézhettünk a túzokmadarakról és a védelmükről.

Nem fogtok unatkozni.

Míg a film ment, a kicsik rajzoltak, kirakóztak.

 

Mire véget ért a film, egy másik család is felért az emeletre – nos, legnagyobb meglepetésünkre volt rajztanárom, felesége és ikrei érkeztek meg. Hogy ennek mekkora az esélye az életben, nem tudom, de szerintem elég kicsi. 🙂 Mindenesetre nagyon megörültünk egymásnak és beszélgettünk egy kicsit. Már amennyit a gyerekek hagytak.  

Egy személyes fotó.

Búcsú a tájtól. 

A látogatóközpont saját szálláshelye. 

Kategóriák:Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s