Uncategorized

Panoráma nyomában, vihar a nyomunkban! – Kirándulás Lázbércen

Nyaralás járvány idején 2. rész

2002-ben egy regnumi tábor keretei között ismertem meg a csodálatos Lázbérci-víztározót és partját. Persze akkoriban, huszonegy éves fiatalként meg sem kottyant a Bánhorváti plébániáról, ahol a szállásunk volt, a Damasa-szakadék érintésével, Upponyon keresztül végiggyalogolni a Lázbérci-tó partján, hogy aztán visszakanyarodjunk (óriási kerülővel) Bánhorváti felé…! De szép emlék! Nyilván ötgyesekes anyaként, kicsikkel, sokkal rövidebb, emészthetőbb túrákat kell szerveznem a családnak. Igyekszünk férjemmel mindig valami olyan célállomást kiszemelni, amiben van valami PLUSZ. Egy szép kilátást ígérő táj, egy jó tanösvény vagy egy kellemes tópart ilyen lehet. A Lázbérci-tó és környéke márpedig hazánk egyik legszebb tája, nem szállok vitába senkivel, ez a véleményem egyszerűen megingathatatlan. Az világos volt, hogy a tavat körbegyalogolni nem lehet, viszont megmutatni mindenképpen szerettük volna, ezért végül kétféleképpen néztük meg: felmásztunk a Kalica-tetőre, így fentről is láttuk, valamint elsétáltunk az Alsó-völgy mentén a tó partjára, ahol egy kis horgászpihenőnél megálltunk, innen fordultunk vissza a kocsihoz.  
Kulturált parkoló, pihenőpadok és budi: az upponyiak fel vannak
készülve a kirándulókra.

Indulunk. Mindenki elszánt és lelkes. 


A másik megoldás egyébként, ahonnan állítólag még lélegzetelállítóbb a kilátás, az Eszkála-tető, de az, jól jegyezzétek meg: nem gyerekes terep. Az ország egyik, ha nem a legdurvább emelkedője visz fel, gyakorlott túrázók is kiköpik a tüdejüket… szóval fontos a szép kilátás, de nem minden áron, nem akarom én megutáltatni a túrázást a gyerekeimmel! Így tehát első lépésként irány a Kalica-tető.

Már az Upponyi-szoros is egyedi élményt ad, mert hirtelen, néhány méterre az autótól felteszed magadnak a kérdést: nem Erdélyben vagyunk véletlenül? – de nem, ez itt a Bükk, és igen, ennyire érintetlen, ennyire vadregényes – sziklás – erdős – ennyire csodás. A patak, amely mentén (még a faluban) az ország egyik legszebb vendégháza található egy romantikus kis híddal a KÉK-en, hamar utoléri az utat, hogy aztán ismét lehagyja. 

Az Országos Kéktúra is itt halad – nem véletlenül!

Romantikus szálláshely Upponyban, erdőszélen, patakparton.



Pillangók repdesnek, szitakötők kísérnek minket a sziklák mentén haladva. Ahol elágazik a K és a kék háromszög, na, ott kell nekünk a kék háromszögre térni, felfelé. Emberrel nem találkozunk az úton, se fel, se le, illetve de, egy pár jön lefelé már a végén, és biztatnak, hogy mindjárt itt a tető, tartsunk ki. Közben elkezd dörögni az ég, mint a fene, mi pedig még mindig csak a kilátás felé igyekszünk… férjem, ahol talál térerőt, azonnal netre csatlakozik, és megpróbálja a radarképeket elemezgetni, nyugtatgat, nem erre jön a vihar, bármilyen közel van, kikerül minket. 

Egyébként igaza lesz. Bár végig borús az idő, és úgy dörög, mintha a szomszéd hegytetőről jönne a hang, valóban messzebb van az, csak a szelét érezzük. Amint megérkezünk a Kalica-tetőre, új pikniktakarónkat kibontva enni kezdünk. Mindenki éhes és szomjas. A hideg ebéd jól esik, a szél azonban egyre jobban fúj és a dörgések is, mintha közelebbről szólnának… a gyerekeknek nem engedjük, hogy kimenjenek a sziklák peremére, még így is félelmetes, hogy messzebb állunk a szélétől: hatalmas a mélység lefelé.. Látszik, melyik úton jöttünk, részben látszik az Upponyi-szoros is. A kilátás egyszerűen lenyűgöző. Kár, hogy nincs idő csodálni. Szemerkélni kezd, aztán abba is hagyja, de ez éppen elég ahhoz, hogy megugrasszon minket, és komolyan vegyünk végre: indulnunk kell lefelé!

Komolyan, ez nem Erdély? 🙂

Változatos út felfelé.

Az utolsó métereken a kereszthez lefelé kell már menni.

Csodálatos!

Készülődünk az ebédhez.

Sziklakerti növények itt vadon, kedvükre nődögélnek.

Útközben ismét megszámlálhatatlan csodát látunk, az egyik például a repülő szarvasbogár, ami önmaga parodiájaként képes egy teljesen torz egyensúlyi helyzetben zümmögve repülni. Vagy a medvetalp-nyomnak hitt mélyedés, ami valójában egy elmozdított kő helye volt… kislányom rakta össze a “puzzle darabokat” hozzá, egyszerűen visszaillesztette a követ a mélyedésbe, és tényleg, beleillett. Jól van, nem medve, Anyu megnyugodhat. 🙂

Caplatunk lefelé, a négyéves felkéredzkedik ölbe, a kétéves szintén férjemen, a hátán alszik… no, ez ám az edzés, elöl-hátul gyerek lóg Apun! De a gyerekek gyorsan regenáródnak, kicsi fiam is hamar újra szaladni kezd. Leérünk a szorosban vezető út szintjére, és tovább indulunk, hogy a Lázbérci-tó partját is meg tudjuk mutatni a gyerekeknek. Az 5 km-es tóparti útszakasz csodálatos része a magyar természeti útvonalaknak, egyetlen szomorúságom csupán, hogy a tiltás ellenére a helyiek jönnek-mennek autóval a tó partján. A fokozottan védett erdészeti útvonalon. Nagyon lelombozó, hogy még itt is autóktól kell félteni a túrázó gyerekeket! 

A gyaloglás sem mindig unamas!

Észreveszünk egy tóparti kis horgászpihenőt. Fedett, padokkal felszerelt, és szabályos lépcsős lejáró vezet hozzá. Uccu neki, menjünk le! Itt esszük meg szerény kis uzsonnánkat, itt tartjuk az utolsó nagy pihenőt. Az ég ismét dörögni kezd, de már nem ülünk fel az ijesztegetésnek.
Uzsonna a horgászpihenőben.
A lejtő meredek, a kicsikre vigyázni kell!

Ezt láttuk, miközben uzsonnáztunk.

Visszafelé játék a hídon.
Kényelmes tempóban visszaindulunk az autó felé. A patak felett aranyos kis híd, muszáj megállni botokat dobálni, kavicsozni. Itt is eltöltünk vagy fél órát a bogarászással. A gyerekeknek ezek az igazi tapasztalásuk, hagyjuk őket megélni a pillanatot. Én a térképet böngészem, már a másnapon gondolkodom… aztán csak visszajutunk a kocsihoz.

A nap poénja: abban a pillanatban, hogy beültünk az autóba, bekötöttük a kicsiket, és kényelmesen elhelyezkedtünk, LESZAKADT AZ ÉG!!! Upponytól tehát felhőszakadásban gurulva, nevetve búcsúzunk. Ki gondolta volna, hogy EKKORA MÁZLINK LESZ?? Az Uppony-Borsodbóta-Sáta-Nekézseny útvonalat AZNAP adják át felújítva, mikor mi áthaladunk rajta. A munkagépek az utolsó simításokat végzik, festenek, útpadkát rendeznek. Örülünk. A négy falu nem az a klasszikus “borsodi” település, negatív felhanggal. Nem! Rendezett, szép és ápolt porták mindenütt, dolgos emberek, veteményesek és gyönyörű virágoskertek szegélyezik utunkat. Épülnek az óvodák, felújítják a sulit, stb, ezeket láttuk. Öröm áthaladni az ilyen falvakon. Később láttunk valódi leszakadt térségeket, de ez nem az volt. A Lázbérci Tájvédelmi Körzet, az Upponyi-hegység (épp ezek a települések és még Dédestapolcsány-Bánhorváti határolják:)  rendben van.

Párolgó út, felhőszakadás utáni forró nyári napon.



Ha időtök engedi, Upponyban sétáljatok el a Pincesorhoz. Mi elmondtuk a gyerekeknek, hogy a helyiek ezekben a pincékben húzták meg magukat a szovjet megszálláskor a második világháborúban. Eléggé megérintette őket.
És zárásként, íme egy kis kollázs az aznap fotózott szépségekből!

Kategóriák:Uncategorized

4 replies »

  1. Számomra is az egyik legkedvesebb hely az országban! Nem tudom jártatok-e már itt ősszel? Lélegzetelállító!!! A csodálatos táj a természet őszi színeivel átfestve 🙂 Korábban a blogomon megosztottam róla néhány őszi képet – ha szeretnéd esetleg megnézni – címkék / Lázbérci-víztározó 🙂

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s