Uncategorized

A házimunka-pontszerzés igaz sikertörténete

Miről írjon a Barangoló család, ha jelenleg karanténban tartózkodik, és hetek óta szó szerint SEHOL NEM VOLT? Igen, pótolhatnék, évekkel ezelőtti nyaralásaink utolsó, lemaradt fejezeteit, komplett ausztriai kirándulásaink vázlatait, meg nem írt szállásteszteléseinket felpakolhatnám végre a blogra, melyeket zajló életünk miatt nem tudtam megtenni. Most mégsem ez következik, mert nincs rá agyi kapacitásom, hogy “szakmázzak”. 


Ha csak egy picit is szeretnél belelátni abba, MIÉRT nincs agyi kapacitásom a szakmázásra, ajánlom Neked ezt a két cikket. Egyiket sem én írtam, de mindkettő nagyon ott van a szeren.



Nos, tehát nem szakmai cikk következik, nem barangolás-leírás van terítéken. Ami most terítékre került, az a TÚLÉLÉS, így, nagy betűvel. Március 11-én éjjel döntöttünk, itthon maradunk. Ez azt jelenti kontrétan, hogy március 12. csütörtök óta úgy, ahogy azt a hatóságok kérik, tényleg kizárólag fontos, halaszthatatlan ügyek miatt hagytuk el otthonunkat, a gyerekek pedig sehogy a mai napig, amikor is elbicikliztünk egy közeli fagyizóba és vissza, nagy program volt “de rég láttam buszt” felkiáltásokkal. 

Március 12. 
Volt tehát két munkanap előnyöm azokhoz a szülőkhöz képest, akik az iskolabezárások okán kényszerültek megoldani a helyzetet. Két nap, két rendkívül hasznos és tanulságos nap volt az a csütörtök és péntek. 

Hogyan fogok meghalni néhány hét múlva végkimerülésben, 38 évesen? – ezt tudtam meg. 
ÍGY, egészen pontosan így, ha ezt folytatom. – gondoltam.

Ment még a suli, pótolni kellett, tanulni, közben persze átmozgatni őket, a kicsikre extrán sokat figyelni, főzni, mosni, takarítani, alvásidőt betartani, szopiztatni és még ezer meg ezer dolgot megtenni, kipipálni, elintézni, telefonálni, stbstb. (szerdán még babalátogatóban voltam vidéken, nem készültem karanténra, éjjel döntöttünk férjemmel). Messze nem olyan napok voltak ezek, mint a nyári szünet itthon töltött napjai, amikor is az a vita tárgya, melyik közeli játszótéren töltsük a laza kis délelőttünket, biciklivel vagy rollerrel menjünk, és cseresznyét vagy almát vigyünk tízóraira. Nem. Itt a lét a tét. Néha komolyan a lét, mert egyszer például felvettem egy telefont, épp arról érdeklődött egy kedves emberem, hogy hogyan bírom a karanténnapokat, és a kisebbik lányom már éppen mászott a hokedlin a bugyogó leves magasságába emelkedve. Letettem a telefont, és elfogadtam, hogy nem, nem tudok – még telefonálni sem felelősen. 

Szóval bele fogok pusztulni, ha ez így meg tovább és semmi nem változik. Változtatni kell valamin!!

Jött a hétfő, a kötelező digitális oktatás. Volt tanár, aki annyira hihetetlenül felkészült volt, és oly döbbenetesen gyorsan reagált, hogy már hétfőn jött az online anyag – kalap megemel. Más gyerekemnél “csak” szerdán, csütörtökön kezdett csepegni az anyag. Volt egy mini időablakom a hét elején, egyelőre egyetlen digitálisan tanuló gyermekkel. Hétfőn délelőtt leültem, és megalkottam kb. 40 perc alatt a 

HÁZIMUNKA PONTGYŰJTŐ TÁBLÁZATOT.




Ismertettem a gyerekekkel, mit jelent mindez, és még aznap megmutattam a gyakorlatban, hogy működik a mosógép, a szárítógép, a mosogatógép és hogyan kell alaposan felporszívózni és felmosni egy szobát. Még azon a héten rájöttem, hogy nem csak azokért a házimunkákért lehet pontokat adni, amelyek a táblázatban szerepelnek. Lehet pontokat osztogatni spontán is, helyzettől függően. Így lett állandó segítőm az ágyhúzásban egyikük, két pontért, de befogtuk a nagyokat komoly, tényleg komoly kerti munkákra és cipekedésekre. Sehova nem jutottunk volna nélkülük! Sok pontot kaptak cserép talicskázásért, térkő cipelésért és ásásért is, még a faültető projekt előtt, vagy a veteményes kialakítás közben. A fákat is együtt ültettük. Azért is pont jár, ha lefoglalják játékkal egyik vagy mindkét kicsit, miközben mi felnőttek valami fontos/hasznos dolgot csinálunk. (A spontán közös játékból nem csinálunk üzletet, de ha szükségünk van időre, és lógnak rajtunk a picurik, nagy segítség, ha egy nagy, akár áldozatok árán, közbelép és lefoglalja őket fél, egy órára.) 

Közös kerti munka.

Lányok a konyhában.

Nagyfiúk és a cserepek.

Egy lelkes próbálkozó, aki ezúttal nem kapott
dicséretet, sem pontot :)…
Vannak természetesen feladatok, amelyekért nem jár pont, mert az alap (kellene legyen 🙂 ), hogy valaki rendet tart a saját íróasztalán vagy az összekészített tiszta ruháit behelyezi a saját fiókjába, a nap végén felszed néhány szanaszét heverő játékot a földről, stb.  

A hűtőn van a pontgyűjtő táblázat, melyet hetente nyomtatnak ki maguknak (a prototípust én készítettem), névre szólóan, dátummal. Hétfől hétre át lehet vinni a pontokat, és két-három hetente tartunk egy

PONTBEVÁLTÓ PIACOT

ahol válogathatnak általunk vásárolt/rendelt írószerek, rejtvények, könyvek közül. Értékük szerint, szabadon vásárolhatnak. Eddig még nem volt veszekedés a tárgyakért, minden alkalommal mindenki boldogan tárazott be vagy tartalékolt a pontjaiból későbbiekre. 

Pontbeváltó piac – azóta is nagy becsben
a tárgyak, melyekért megdolgoztak.
Itt látható, hogy igazi pontokat csak az
iskolások gyűjtenek.
A második potbeváltó piac után hoztuk azt a közös döntént, hogy ezentúl lehet KÖZÖS CÉLÉRT is dolgozni. Kiválasztottunk velük együtt 8-10 társast, mindegyiket bepontoztuk: 100, 150 és 200 pontos társasok ezek, tehát sokat kell értük dolgozni, még együtt is. (Egy kedves ismerősöm említette, hogy kislánya 500 pontos Barbie-ért dolgozik nap mint nap, ebben a rendszerben, miután megosztottam.) Tehát lehetnek komolyabb célok is, gyereke válogatja, kinek miért érdemes és ki milyen típus – ebből azt is megtudhatod, hogy inkább azonnal elkölti vagy hosszabb távon gondolkodik?

Tűzifa – pincébe.

Kicsik lefoglalása, szülői kérésre.

Cserepek és térkövek szállítása,

Gyerekruhák padlásra feladogatása és ott elrendezése.

Veteményes ágyásainak ásása (ezt nagyrészt én végeztem, de a nagyok is besegítettek)
Úgy tűnik elsőre, érdek az egész, és üzlet lett az, aminek természetesnek kellene lennie egy családban. Hogy segítenek. 

Nem tudom, így van, vagy sem? Hogy őszinte legyek, karantén idején, nem érdekel. 
Most a lét a tét, hogy ne boldonduljak meg, hogy ne égjek ki anyaként, feleségként és háziasszonyként. Ha ez az “ára”, akkor ez. 

Egyébként nem élnek vissza a pontokkal, sőt. Nagyhéten a Szent Három Napon legnagyobb gyermekem egyetlen házimunkáért sem fogadott el pontot, pedig extrán rengeteget dolgozott, sokszor meglepetést okozva. A tárgyak pedig, amiket “megvehetnek” a pontokért, valószínűleg amúgy is bekerülnének valahogy a háztartásunkba így vagy úgy, akkor meg miért ne legyen számukra is értékük, miért ne szoktathatnánk őket arra, hogy a munkásnak jár a bér? Miért ne lehetne számukra motiváló tényező az a tény, hogy dolgozni öröm, és lesz eredménye a munkának? Hogy lehet spórolni, hogy “vehetek” valami nagyobb dolgot, ha félreteszek rá?

Igen, és persze történtek apró balesetek is, például a mosással, vagy nem sikerült tökéletesre egy-egy porszívózás… igen, de ez benne van. Nekem még így is megéri, és ezeken nem mérgelődöm, inkább mosolyogok. Mert legalább megpróbálta.

Mi lesz a végerdemény? Ha nem is marad minden pontosan ugyanígy, mikor visszatérünk a normalitásba, mert a gyerekeknek sokkal kevesebb befektetendő ideje és energiája lesz a házimunkába, ott marad a TUDÁS. Hogy ha bármi történik a családban, bármi rossz például velünk, szülőkkel, amit ne adjon az Isten, ezt kérem Tőle… a gyerekek nem állnak majd ott meglőve, hogy na, akkor most mi van, mit kell csinálni. Mert tudnak majd tiszta ruhát, tiszta lakást “varázsolni”, hiszen már korábban is csinálták. Koleszba kerülnek idővel? Képesek lesznek elmosogatni maguk után, és áthúzni a saját ágyukat, hibátlanul megteríteni néhány embernek alkalomhoz illően. Egyébként hiszem, és bízom benne, hogy a rendszer megmarad, csak egyszerűen a pontok lassabban gyűlnek majd.

Megértették azt is, hogy ha terhet vesznek le a vállunkról:

– lesz nekik még a karantén végén is két, viszonylag ép elméjű szülőjük

– jut időnk arra, hogy szép és használható legyen a kert

– és jut időm-erőm házi finomságok elkészítésére – ami nekik nagyon fontos.



Egyébként ma férjem is kapott egy pontot. Óvodás kisfúnk biciklijét szerelte meg, és a mi drága, okos négyéves fiúcskánk közölte:
– Apu, ezért most kapsz tőlem 1 pontot!




——————————————————-
Miért osztom meg ezt Veletek?
Privát oldalamon, barátaim, saját ismerőseim már olvashatták,  hogy csináljuk, sőt, két osztálylistára is feltettem korábban. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Ezért úgy döntöttem, kilépek vele Elétek.
Ha csak egyetlen, ismétlem, csak egyetlen embernek, családnak segítek vele, már megérte megosztanom és elfogandom azokat az ítélkező kommenteket, amiket már előre, szinte szórul szóra tudok. Mindig vannak tökéletesEBB szülők, akik jobban tudják, és akinek a boldog, csodálatos gyerekei mindenben tökéletesen segítőkészek. Nem nekik szól ez a poszt! Ők görgessenek tovább. Ezt a cikket azoknak írtam, akik hozzám hasonlóan küzdenek a mindennapokban, és most, a karantén-mindennapokban különösen nehéznek találják az életet. Vessetek be mindent, amitől könnyebb lesz – és ami belefér a lelkiismeretetekbe! Ne szégyelljetek kreatívnak lenni!

És akkor a végére küldöm ezt a számot, mindenkinek, aki szereti. 
Karanténom kedvenc dala: a Coldplaytől az Orphans, melynek szövege mára teljesen átértékelődött számomra.

I want to know when I can go

Back and get drunk with my friends

I want to know when I can go

Back and be young again

——————————————————

Kategóriák:Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s