Uncategorized

Egy nap a Velencei-tó partján: Délelőtt Velence

Gyönyörű, nyári időjárás az első iskolahét végén. Mivel az elmúlt hétvégét a tankönyvek bekötésével és egyéb készületekkel töltöttük a zord őszi idő elől a házba menekülve, egyértelmű volt, hogy amint kisüt a nap, nekiindulunk. De hová? A Velencei-tó északi partján, az arborétumban már jártunk, Martonvásár sem új, viszont a déli part településeit még nem fedeztük fel. Most sem mondhatom, hogy mindent láttunk, mert annyira gazdag programkínálatban a vidék, de talán kerekebb a kép bennem a tóról szombati napunk után. 


A gyerekek nagy örömére sétahajózással kezdtük a napot. Ennek egészen egyszerű oka van: szerettük volna az egyetlen, “szigorúan” időhöz kötött programot a nap elején letudni. Mivel már jóval 11.00 előtt, az első sétahajójárat indulása előtt megérkeztünk Velencére, sétáltunk, tízóraiztunk egyet a parton.

Haladunk a kikötő felé.

Érkezik a hajónk – várakozás közben tízóraiztunk.



Aztán jött a hajó, és az első 30 percben nem is volt semmi gond a gyerekekkel… de az utolsó 15 perc már kezdett igen kínos lenni. Hiába, 30 percet bírnak, ennyi kötötte le őket. Ezt már itt is megírtam, úgy látszik sok minden nem változott 4 év alatt ezen a területen.

Másfél évesünk első hajókázása:
nagyon élvezte! 🙂

A hajó 45 perc alatt a Velencei-tó keleti részét mutatta meg nekünk, át a nádason, ki a part közelébe, vissza a nádasba és le a déli part felé. Nagy kaland volt, de 4 gyerekkel, bevallom, bőven elég. Persze ilyenkor mindig eltervezzük, hogy ha nagyobbak lesznek, és mindenki megtanul úszni, visszajövünk kenutúrázni (ezt már a Tisza-tavon is elhatároztuk), és magunk fedezzük fel a Velencei-tavi nádasok birodalmát. Legyen így, ezt kívánom!

Nádasba ki-be…



Ez pedig itt a Velence Resort&Spa Hotel a vízről fotózva.


Ezután tovább sétáltunk az ökopark felé, ahol egy szép, de teljesen árnyék nélküli játszótéren tombolhatták ki magukat a srácok. Nyáron napközben ez a játszótér gyakorlatilag használhatatlan lehet, annyira semmi árnyék nincs. Minket ez most nem zavart, hiszen a szeptember eleji kellemes időben már kifejezetten jól esett a napsütés.

Ökopark a hajóállomás és a Velence Resort&Spa Hotel között

Nagyszerű játszótér – árnyék viszont nincs.

Egy tábla a sok közül.

Pihenőpark.


Van egy másik játszótér is, a retró szálláshely mögött (ami most osztálykirándulókkal volt teli), ott, ahol a “plázs” kezdődik. A velencei homokos parton sétány vezet végig egészen a modern épületig, amiről nem is tudtuk hirtelen eldönteni, hogy mi is valójában: egy bevásárlóközpontba oltott strand főépület? Azt hiszem, így tudnám legjobban jellemezni a Velence Korzó hatalmas terjedelmű tömbjét ott a parton terpeszkedve. Van benne Spar, Rossmann, Decathlon, és egy csomó másik kisebb üzlet, de minek? És mi keresnivalójuk van közvetlenül egy parti épületben, szervesen a strandhoz csatolva? Rejtély számomra… de ha valaki tudja, írja meg nekem, mi volt itt a koncepció, és mennyire jött be, tényleg érdekel. 

Másik játszótér a plázs kezdeténél.
Homokos part, a végén a Velence Korzó épülete.


Volt már annyi tapasztalatunk a környékről, hogy tudjuk, hová menjünk, ha nem túl drágán akarunk házias kosztot enni, így kötöttünk ki ismét a Margó Gyorsétkezdében. Ez a kicsi, egyszerű hely a Velence Korzó épülete mögött található közvetlenül, a választék nem nagy, de arra bőven elég volt, hogy családunk minden tagja tudjon egy jót enni szombaton ebédre. Finom rétest és pitéket is árulnak, ezeket szívből tudom ajánlani! Sajnos a sok darázs/méhecske miatt a teraszt ezúttal nem tudtuk igénybe venni, inkább bent ettünk.

Ha séta közben láttok egy szépséges neoreneszánsz épületet egészen közel a parthoz, az nem lesz más, mint a Meszleny-Wenckheim kastély, ami ma könyvtárként és szabadidőközpontként működik.

Kis térkép a sétánkról.

A nap első feléhez még szerettük volna az agárdi kikötőnél található H2O Akváriumházat is hozzácsapni. Ám ott a helyszínen derült ki, hogy elnéztem a nyitvatartást: idén szeptember 2-án (!!!??!!) ez az intézmény bezárt. Pedig szívesen megnéztük volna a Velencei-tó élőlényeit az akváriumokban…

A hely, ahová nem jutottunk be: Agárd, H2O Akváriumház.

Kisétáltunk a mólóra és ámultunk-bámultunk, milyen nagy a vízi élet a tavon. Öröm volt nézni, tényleg, szinte kedvet kaptunk mindenhez, amit láttunk.

Kenuzás előtti oktatás a tóparton.

Kikötő: Police feliratú motorcsónakok. Hosszú ideig nézegettük őket.

Gyönyörű látvány a vitorlások sora.

Móló.

Kis vitorlások, akik bátran használták a szél erejét.

Sárkányhajósok jönnek vissza a nádrengetegből kibukkanva.

A kenusok hajóba szálltak, és ők is bevetették magukat a nádasba.



A délutánt Dinnyésen töltöttük, erről a következő bejegyzésben fogok írni.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s