Uncategorized

Nyíregyházán nyaraltunk – Sóstó és szállás

Mikor megtudtuk, hogy ez a nyarunk kicsit más lesz, mint ahogy terveztük, azonnal lemondtuk a horvátországi nyaralásunkat, mert félő volt, hogy nem bírom ki a szokásos erős rosszulléteimmel a hét-nyolc órás utat. Utólag azt mondom, hogy ez egy nagyon jó és előrelátó döntésnek bizonyult, mert bár az elviselhetetlen émelygések a nyaralásra elmúltak, a fáradtság és nyűgösség még jelen volt sajnos az első napokban. Na, de a lényeg, hogy április végén újraszervezni egy hatfős, kisgyerekes családi nyaralást július elejére igazi kihívás – főleg, ha jó szállást szeretne találni az ember! De a Gondviselés ezúttal is velünk volt, mert kb. 15 perc keresgélés után találtam azt a házat, aminek alsó szintjét végül egy hétig béreltük, minden nap áldva a napot, amikor lefoglaltuk… 


Szállásunk méltatása

Hogy miért? A Napfény Apartman egy kétlakásos kiadó ház, egészen közel, azaz kellemes gyalogtávolságra az élményfürdő nyári bejáratához, Sóstó központjához, a tóhoz, játszóterekhez, sétányokhoz, Víztoronyhoz és a Múzeumfaluhoz. Gyakorlatilag az egy hét alatt csak akkor ültünk autóba, amikor Nyíregyháza belvárosát, Nyírbátort és Máriapócsot vettük célba. Nem is számítottunk rá, de az alsó lakáshoz jár a garázshasználat (a felső lakók is be tudtak állni zárt helyre), így nem csak az autót, de a rollereket és a babakocsit is biztonságosan tudtuk tárolni. 

A ház a kert felől.

Az alsó lakás maga nem túl nagy, és valójában inkább max. 4 főnek ajánlanám, de nem panaszkodom, elfértünk és a kanapék is nagyon kényelmesek voltak, ahol a gyerekek aludtak. A konyha pedig azt gondolom, sok háziasszony álma… 🙂 
Sokan elfogadnák ezt a konyhát.

Megy a reggeli mesenézés. A negyedik gyerek saját utazóágyunkban aludt és
etetőszéket is vinnünk kellett. Az üveg dohányzóasztal üvegfelületét
az első órában leszedtük és eldugtuk biztonságos helyre. 🙂

Ici-pici kisszoba.

A terasz alsó lakáshoz tartozó része.

A terasz felső lakáshoz tartozó részét lehet használni, ha épp nincs másik család.

Szép kert, bográcsozó, elkerített kis tavacska.

A minket várt tisztaság és rend, valamint a teljesen felszerelt konyha feledtette azt az egyetlen kellemetlen tényt, hogy a velünk egyszerre megérkezett, felső lakást bérlő szlovák nagycsalád a teraszt is birtokba vette. Behúztuk a függönyöket és megkértük őket, hogy ne dohányozzanak, innentől kezdve nem zavartuk egymást. 4 éjszakát voltak ott, és abszolút tiszteletben tartották, hogy mi egy korán fekvő és korán kelő társaság vagyunk. 


A kert is gyönyörű, a gyerekek miatt lezárt kis kerti tó a kerítés okán egyáltalán nem veszélyes, viszont a hangulata, a békabrekegés adta, amit egy kerti tó adhat. A kertben lehet bográcsozni, ingyenesen használni bármennyi fát ehhez. Egyik este kint ültem a teraszon és egy hatalmas bagoly suhant át a kert felett, ilyet lakóhelyünkön soha nem tapasztaltam még.


Séta (rollerezés) Sóstó központjában
Sóstói székelykapu
A rollerrel való közlekedés ismét kiváló ötlet volt, és behozta azt a kis kényelmetlenséget, ami a szállításukkal járt (a gyerekek lábánál utaztak összecsukva). Rollerrel tényleg néhány perc alatt a tónál találtuk magunkat már első este.

Nyíregyháza-Sóstó egy igazi turistaparadicsom, ahol családok és szerelmesek bóklásznak, bicikliznek (esetünkben rollereznek) a sétányokon, babakocsis párok sétáltatják kicsijüket, nyugdíjas lengyel turisták fagyiznak, fiatalokból álló csoportok söröznek a part mentén, vég nélkül sorolhatnám  a hangulathoz hozzájáruló emberi elemeket. A külföldiek közül talán a határok közelsége miatt a szlovákok és az ukránok vannak a legtöbben, de sok lengyel és cseh rendszámmal is találkoztunk.

Jöjjenek a képek, amelyek többet beszélnek benyomásainkról és a környékről, mint amit én szavakkal el tudnék mondani. 
Romantikus fahíd Sóstón…
…mely egy csupazöld szigetre vezet…
…ahonnan ilyen a kilátás a tóra.
Egy hasznos térkép Sóstóról! Kattints a nagyobb képért!
Edzőpark

Sóstói piac minden szerdán és szombaton 17.00-21.30-ig.

Szerzeményeink a piacról. Fantasztikus ízek! Vettünk még házi tésztát és
füstölt húsárut! Minden kiváló minőségű volt. Legnagyobb sikere a házi
sajtostallérnak lett.
Pihenőpadok és sétány mindenhol.

A felújított Víztorony aljában egyik oldalon
a Tourinform irodát, másik oldalon egy
kiváló fagyizót találtok.

Vízibiciklizés a tavon.

Természetesen én az Aprósággal, akire nincs megfelelő méretű mentőmellény,
a parton maradtam.
A Sóstói nagyjátszótér egy részlete.
Ez az ország egyik legnagyobb egybeépített játszóvára.

A Ma-mi hinták állandó használatban vannak.

A drótkötélpálya indítóállomásán sorba kellett állni vasárnap délután.

Ez egy szülő- és gyerekbarát játszótér sok-sok paddal és élményelemmel.

Összességében azt mondom, hogy Nyíregyháza-Sóstó egy igazi családi paradicsom, ahol mind a szülők, mind a gyerekek ki tudnak kapcsolódni, tartalmas napokat tudnak eltölteni. Hamarosan jelentkezem majd újabb cikkekkel, az Állatkertről, az Élmény- és a Tófürdőről, valamint a Múzeumfaluról és Nyíregyháza belvárosáról fogok írni. Addig is itt egy link arról a napról, amikor télen jártunk a SóstóZoo-ban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s