Uncategorized

Happy Family bloggertalálkozó – Sonnentherme bemutatkozás

Egy évvel ezelőtt sikerült utoljára eljutnom a Happy Family által szervezett, kifejezetten bloggereknek szánt rendezvényre a Villa Bagetelle-be, akkoriban így írtam erről. Azóta ők többször is találkoztak, én sajnos nem tudtam elmenni, de most, egy év elteltével újra sikerült. Ebben az egy évben a Happy Family sokat lépett előre. Fővendégük pedig nem volt más, mint a “legcsaládbarátabb” szálloda, amiről valaha is hallottam: a Hotel Sonnenpark és a hozzá közvetlenül csatlakozó Sonnentherme élmény- és termálfürdő.
A kép forrása: sonnentherme.at

A Happy Family csapat összegzése

A délután Kalcsó Adrienn, a Happy Family ügyvezetőjének prezentációjával kezdődött. Adrienn beszámolt az elmúlt egy évben elért eredményeikről, blogindításról, olvasottságról, partneri kapcsolataikról, új csapattagjaikról. Dizájnt váltottak, bővültek mind létszámban, mind tartalomban, ami meg is látszik a látogatószámon. Új, rendszeresen nekik is író bloggereik által színesedett a paletta, több érdeklődési kört lefednek. Hallottunk például egy érdekes előadást Bereczki Enikőtől, aki a Z-generáció tagjairól, szokásaikról mesélt nekünk. Az ő blogja a felnőttéválásról szól, érdemes beletekinteni, ha még nem ismertétek. Utána Ficza János, az Apu-Kalipszis blog írója mesélt babaúszásos élményeiről, ezzel mintegy előre vetítve a következő nagy témát. A bloggertalálkozó résztvevőit egyébként számos kisebb-nagyobb ajándék várta a helyén, a csomagokban voltak szépségápolási termékminták – amelyekről írjanak azok, akiknek ez a szakterületük, ehhez sajnos nem értek – valamint nagyon sok anyag és termék a Sonnentherme fürdővel kapcsolatban. Ez utóbbi téma viszont nagyon érdekelt mind szakmailag, mind családanyaként, ezért alább részletesen bemutatom a szállodát és a fürdőt, hátha Ti is kedvet kaptok!



A Sonnentherme csapat lebilincselő bemutatkozása

A hotel

A délután további részét tehát a Sonnentherme csapat határozta meg. Először a Hotel Sonnenpark vezetője, Kitzwögerer Anita beszélt arról, mit is jelent az ő olvasatukban, értelmezésükben az igazi családbarát szállás kifejezés. A prezentáció végére világossá vált számomra, hogy az árba minden, de tényleg minden bele van építve. A család megérkezik a saját ruháival (ha nem elegendővel, mosógépek is rendelkezésre állnak), és semmi másra nincs szükség otthonról. Kapnak fertőtlenített babakocsit – ha kell, testvér/iker/mózeskosaras verzióban, nem probléma egyik sem, nagyobb mozgásigény esetén biciklit vagy egyéb járgányokat – mintha bringóhintókat is láttam volna a képeken :). 

A kép forrása: sonnentherme.at
A svédasztalos menü nem csak a szülők, nagytesók számára ad választási lehetőséget, hanem akár a tápszeres vagy már hozzátáplált babák esetén sem kell semmilyen ételről külön gondoskodnunk. Az étterem terasza úgy van kialakítva, hogy fedett legyen – eső vagy erős nap esetén sem kell bemenekülni. Hogy az esti órákban is lehessen élvezni a friss levegőt, vagy ne szálljon darázs a gyermek ételébe: szúnyoghálót húztak a teraszt mintegy körbevéve, ahonnan egyébként rálátni a játszótéren szaladgáló csemetékre… Sok-sok “apró” figyelmesség a családok érdekében, melyre máshol nem gondolnak. Kipárnázott folyosó a kis motorosok védelmében, külön gyermekjátszó a babáknak, a kicsiknek és a nagyobbaknak, állandó gyermekfelügyelet, a szálloda saját vízivilága babakocsilifttel és pelenkázószigetekkel, valamint közvetlen átjárás az élményfürdőbe: tényleg,  most komolyan mi kell még egy igazi, pihentető nyaraláshoz?


Lobby. A kép forrása: sonnentherme.at

Anita egyébként 1994 óta, a termálfürdő megnyitásának pillanata óta dolgozik a Sonnentherme csapatában! 2004-ben nyílt a hotel, 2012-ben újult meg, s most hatalmas törzsvendég-gárdával rendelkezve büszkén állítják magukról, hogy Európa legjelentősebb, kisbaba és gyermek élményfürdőjével összenőve hatalmas forgalmat bonyolítanak. A vendégkör 10 %-a érkezik hazánkból, és azok megnyugtatására, akik nem beszélnek németül, mondom, hogy a szálloda személyzete fel van készülve a magyar vendégek fogadására (sokan közülük magyarok vagy magyarul kiválóan beszélnek). A fürdő-szálloda bejárata a magyar-osztrák határtól kb. 200 méterre  (!!) található. A legközelebbi magyarországi település: Zsira. (Közelben van az óhodászi lomkoronasétány, a Rohonci-tó, a Margit-kilátó és Léka vára, vagy hazánkban Kőszeg városa, ezekről írtam a blogon, kattints ide a linkekért.)

A sárga vonal a határ!


Az élményfürdő

A Sonnentherme élmény- és termálfürdőről Lakotár Orsi beszélt, aki a csapat marketingszakembere. Lelkesen és láthatólag tapasztalattal 🙂 mutatta be a csúszdákat, a különböző fantasztikus kül- és beltéri fürdőelemeket. Ausztria leghosszabb, 270 m hosszú XXL Monster Ride csúszdája, vagy a 111 m hosszú Air Racer azokat várja, akik az igazi kihívásokat, esetleg csúszdaversenyeket kedvelik! Természetesen a gyerekek számára is vannak korosztályuknak megfelelő méretű és nehézségű csúszdák, mászófalak, medencék és egyéb élményelemek. A srácok gyerekvasúttal közlekedhetnek a medencék között, illetve elektromos kishajókat is kipróbálhatnak egy erre kialakított medencében. Természetesen van homokozó és folyamatosan mélyülő babamedence a legkisebbeknek. Rossz idő esetén kiúszóval biztosították a sportmedence elérését. Szaunavilág és Relax World pezsgőágyak kényeztetik azokat a szülőket, akik le tudták adni csemetéiket egy-egy rövidebb gyermekmegőrzésre. 

A kép forrása: sonnentherme.at
Orsi beszámolóját a szintén az élményfürdőben dolgozó Györei Gabi prezentációja követte. Gabi vezeti a fürdő úszóakadémiáját. Itt a néhány hónapos babáktól kezdve a felnőtt úszásoktatásig mindennel foglalkoznak rövid- és hosszútávon. Mutatott fotókat gyermekekről, akik már évek óta (babakoruk óta) járnak hozzájuk, de számukra az is egy természetes és megszokott feladat, hogy a szálloda vendégeit tanítsák úszni egy-egy intenzív hét vagy hétvége leforgása alatt. Két medence biztosítja a változatos csoportbeosztást az oktatóknak, akiket, mint állandó munkatársait, kedves szavakkal mutatott be képekről vezetőjük. Lehetőség van kismamáknak különböző vizes meditációs foglalkozásokra, de a vállalkozó szellemű várandósok egy különleges fekvőszéket is kipróbálhatnak, melynek rezgése biztosítja a 20 perces alfaállapot elérését. Két legnagyobb újdonságuk a babaszauna és a sellőúszás tanfolyam (igen, tényleg van ilyen és állítólag nagyon nehéz sellőként suhanni a vízben!).

A kép forrása: sonnentherme.at



Egy gyermekközpontú hotelben, amelynek prospetkusában ez szerepel: “nálunk a gyerekek jelentkeznek be”, s amelynek tözsvendégei évről évre visszajárnak ide családi nyaralásukat tölteni, szóval egy ilyen helyen az animáció minősége finoman szólva meghatározó. Gerencsér János, vagy ahogy mindenki szólította a nap folyamán: Johnny vezeti az animációs csapatot, amely a szíve-lelke ennek a helynek. Johnny lelkesedése és szeretete az első perctől meggyőzően sugározta, hogy ő nem csak nekünk “teszi magát”, hanem neki tényleg a szakmája a hobbija! Minket, a bloggertalálkozó résztvevőit alaposan befogott: gyerekek voltunk, akik minden programban részt vettek aznap. 🙂 

A kép forrása. sonnenpark.at
A kép forrása: sunnybunny.at
Barkácsoltunk, mozogtunk, táncoltunk, szülinapot ültünk, drámajátékot játszottunk, mesét hallgattunk, jelmezbe öltöztünk, volt itt minden zanzásítva, hogy el tudjuk képzelni, mennyire színes a kínálat, amiből a gyerekek választhatnak egy-egy nap. Johnny kivetítette nekünk egy hét táblázatba foglalt anyagát, megdöbbentő mennyiségű programot láttunk! Sunny Bunny és Pinky Bunny a fürdőkomplexum és hotel két kabalaállata is meglátogatta a magyar bloggereket teljes életnagyságban, lehetett őket ölelgetni. 🙂 Megható pillanat volt, mikor elővette néhány, a visszajáró családok által postán küldött ajándékát és megmutatta nekünk ezeket a fényképekből, levelekből álló kincseket. A lelkesedés és szívvel odatett munka oda-vissza hat.


Összefoglalva

Személyes benyomásom messzemenőkig pozitív. Bár ez a hely nem olcsó, de amit kifizetsz, azt visszakapod szolgáltatásban, tárgyi feltételekben, tisztaságban, kedvességben, figyelmességben. Nagyon tetszett a Sonnentherme csapat összeszokottsága, valamint az a hihetetlen precizitás és alaposság, amivel készültek erre a péntek délutánra, megtisztelve ezzel minket, hallgatókat! KÖSZÖNÖM, és remélem, hogy a közeli jövőben személyes beszámolókkal is jelentkezhetem itt a blogon erről a fantasztikus helyről. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s