Uncategorized

Rollerrel Ópusztaszeren

Hogy bemegyünk hazafelé a Nemzeti Történelmi Emlékparkba – nem volt kérdés. Az már sokkal inkább, hogy hogyan bírják majd a gyerekek ezt a viszonylag komoly programot. Szerencsére a roller itt is segített a távolságok adta akadályok leküzdésében. A Feszty-körkép lenyűgözte őket, a Rotunda kiállításai közül több is akadt, amiben találtunk nekik való érdekességet, a skanzen házai között élmény volt rollerral hasítani, szóval a végeredmény mindenképpen pozitív. Szezonban pedig, mikor minden nyitva áll, és egy egész napot lehet itt eltölteni, étkezéssel, pihenéssel együtt: kiváló családos program, amit szívből tudok ajánlani!



A pénztárnál – vagy korábban, ha otthonról intézitek – el kell dönteni, hogy melyik turnussal nézitek meg a Feszty-körképet. Ezt az időpontot nagyon szigorúan vegyétek, mert nem juttok be máskor, csak akkor, amikorra a jegyetek szól! Mi szezonon kívül, egy kellemes hétköznap jártunk itt, rajtunk kívül senki nem jött be a körképre velünk, ezért kb. 20 percig csak a miénk volt fényekkel, hangokkal, látványelemekkel az egész alkotás (fotózni nem szabad). Sokadszorra látom, de mindig lenyűgöz a monumentalitása. A gyerekek is nagyon érdeklődően hallgatták a kis történeteket, amiket a képekhez, jelenetekhez csatolva tudtunk mondani. Természetesen az elején elhangzik egy rövid ismertető, de a gyerekeknek érdemes “fordítani”, segíteni feldolgozni a látványt.

A felújított Rotunda épülete előtt a rolleres csapat.

A Rotunda önmagában szinte félnapos program lenne, ha mindent alaposan végigolvasnánk. Ez gyerekekkel ugye lehetetlen. Érdemes a kiállításokat legalább végigjárni, megállni egy-egy figyelmet felkeltő résznél. Legfelül a gyerekek sok-sok interaktív elemet találtak, amikkel el tudtak játszani, de a Promenád hangulata is megfogta őket. Lifttel akadálymentesített az egész épület, a mosdók nagyon szépek, kulturáltak.

Nagyíts rá a képre egy kattintással!


Egy jurta és építésének modellezése a videón.

Milleniumi Promenád és a 21. századi Barangolók 🙂

Hogyan rajzolta Feszty Árpád a vázlatokat? – videó

Hopp! Egy szemüveges Árpád vezér! A második szinten interaktív történelmi
játszóhelyet találtok.

Nagyoknak ez már érdekes lehet.

A Rotundából kilépve rengeteget számított, hogy velünk voltak rollerjeink. A gyerekek a hatalmas, néhol enyhén dimbes-dombos területen óriásiakat mentek a járgányokkal, nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire élvezték a szabadságot és a teret. Nyilván ha többen lettek volna aznap, nem tudtak volna ennyire “hasítani”, de így, hogy szinte az egész Emlékparkban mi voltunk “A” Vendégek… nagyon lehetett haladni.  

Kis szusszanás a tónál.


Ezek a jurták kiállításokat rejtenek, szezonban nyitva állnak.

Hasznos térkép!

A Skanzen egyik gyönyörű alföldi házikója.

Szívemnek oly kedves látvány ez a malom!

Újraépítették a Pallavicini kápolnát a kis Kálváriával.

A Szeri Monostor környékén hatalmas építkezés zajlott ott jártunkkor, mikor Ti mentek, már bizonyára elkészül a rekonstruált épület. A gyönyörű új Látogatóközpontnak még a nyoma sem volt, mikor legutoljára jártunk Ópusztaszeren, és meg kell mondjam, nagyon szép lett a végeredmény. Itt egy igényes, szép büfé-kávézó is helyet kapott. Szendvicseket, rágcsákat kínálnak, ebédelni sajnos nem tudtunk. Viszont a bejárattól néhány száz méterre, a parkoló végén egy nyáron biztosan nyitvatartó csárda, a Szeri Csárda várja a betérőket. (Hétvégén svédasztalos menü? – azért nézzetek utána indulás előtt.)

Igényes, szép, korszerű: ez az új látogatóközpont.

Ha szezonban mentek, vehettek még jegyet lovasbemutatóra (figyelem, időt itt is tartani kell!!), valamint a napotokba a közeli Csillagösvény Labirintust is betervezhetitek, nagyon fog tetszeni a gyerekeknek. Ezekkel és az ebéddel együtt nyugodt szívvel mondom, sőt, kiemelem, hogy egész napos a program!!!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s