Budapest

Gellért-hegyi játszótér túra


Azért nem NAGY Gellért-hegyi játszótér túrát adtam címnek, mert ez egy fél délutános, rövid program volt. A Gellért-hegyen ugyanis simán el lehet tölteni akár az egész napot gyerekekkel, jó időben. Egy kellemes vasárnapi ebéd és rövid pihenő után indultunk útnak, tömegközlekedéssel. Térkép a bejegyzés végén!

A Gellért tér felől indítottuk a sétát. Megmutattuk a fiúknak, hol lakik az Amíg utazunk és Amíg zötyögünk könyvek Domája és Pannija, szétnéztünk a Gellért téren, megcsodáltuk a szállót és a fürdőt – a hideg ellenére sokan fürdőztek kint! 

Felsétáltunk a Sziklakápolnához, és bekukkantottunk. Most épp nem kellett belépőjegyet váltani, de ha be szeretnétek menni, érdemes előre tájékozódni jegyekről, árakról, lehetőségekről, mivel készült egy új “fogadóközpont”

A Sziklakápolna fölött nem sokkal pedig egy kicsi, majd följebb egy nagy játszótér várja a csemetéket:
Kis játszótér kisebbeknek…
… és nagy, csak csúszdás játszótér nagyobbaknak!

A háromévesünk simán mászkált egyedül a hosszú lépcsőkön, és jött le
szintén egyedül a nagy csúszdákon. Na, jó, van két bátyja. 🙂

Rakétacsúszás a hosszú egyenesen.

A gyerekek csatakosra izzadták magukat, ideje volt továbbállni. Persze ők ezt nem így gondolták, úgyhogy mindenféle szóbeli buzdítást be kellett vetnünk, hogy belássák, lesz még látnivaló és újdonság a másik játszótéren is.

A megújult Cerka-firka játszótér pedig így néz ki:

Régen ez a kőcsikós játszó volt. A kőcsikók szerencsére most is őrzik a teret.

Földbe süllyesztett trambulin.

Igazi mókuskerék! Ujjacskákra vigyázni!
A játszótér körül kis tanösvény vezet hulladékgazdálkodás, öko-gondolkodás témában.

Szerettünk volna még a Bérc utca – Sánc utca találkozásánál található Vukos játszótérre is benézni, de a gyerekek annyira lefáradtak, és olyan késő lett hirtelen (óraátállítás után észre sem vettük, hisz világos volt még), hogy muszáj volt hazaindulnunk. Ígérem, ha eljutunk a Vukos játszóra, azokról is teszek majd fel képeket! Addig is álljon itt néhány csodálatos kép a lenyűgöző kilátásról, meg egy összefoglaló térkép a Gellért-hegyről:

Világörökségi panoráma koratavasszal.

Csodálatos, hogy budapesti lehetek.

Haladunk a Szent Gellért-szobor felé.

Fák között a híd

Nagyíts rá kattintással, hogy jobban lásd!

(Amennyiben a családi kassza engedi, a Gellért Hotelben vasárnaponként Sunday Brunch várja a családokat, svéadsztalos ebéddel, 6 éves kor alatt ingyenesen. Nincs saját tapasztalatom a minőségről, csak láttam a kiírást.)

6 replies »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s