egyéb

A Barangoló család beteg



Volt. Remélem, most már tényleg igaz a múlt idő. Ez az írás NEM barangolós, ha nem érdekel, katt fent a kis keresztre, és viszlát legközelebb, amikor egy újabb kirándulásról írok majd. Betegségekről és nehézségekről fogalmaztam meg magamban néhány gondolatot, hogy megtörjem a hosszú hetek óta tartó csendet a blogon, és nekikezdjek a tavaszi-nyári új események rögzítésének.

Azt, hogy télen a porszívó állandó bútordarab, és napi többszörös rutin a szívás, csepegtetés, befújás, inhalálás, párologtatás: megszoktam. Egy-egy itthon töltött nap ovi helyett? Nem baj, belefér, hisz köhög a gyerek. Idén tél végén és tavasszal azonban sokkal több betegség jutott ki nekünk, mint amihez korábban hozzászoktunk ebben az időszakban.

Feburár
Influenza: láz nélkül, de ágynak estem. Utána szövődményként egy hosszan tartó vesemedence-gyulladás. Pihenni? 10-12 napig? Viccel, doktor úr? Lábon hordtam ki, igazából nem is volt más választásom. Köszönöm a kölcsönkapott derékmelegítőket, Bori, Klári. 

Március
Közben orrmandula-műtétre jegyezték elő félig süket középső gyermekemet. A műtétig már nem mehet oviba, nehogy elkapjon valamit. Jó. Tényleg, bevált, mivel csak kétszer kellett elhalasztani a műtétet, összesen egy hónappal későbbre: egyszer egy 5 napig tartó negyven (!!!) fokos lázas betegség miatt – amit a hatodik napon a kislányom is elkapott, így együtt 10-11 napig szívtunk itthon csak ezzel a kemény vírussal. Majkra úgy mentem el, hogy forró dróton lógtam a férjemmel, aki folyamatosan tájékoztatott az épp aktuális lázhelyzetről. Volt is lelkiismeret-furdalásom rendesen, hogy elmentem erre a programra, de hát én szerveztem! 

A második halasztás egy fülgyulladás miatt volt, amit lám-lám micsoda meglepetés, épp a megnagyobbodott orrmandulája idézett elő. Március 30-án végre megműtötték.  Karantén itthon, vigyáztunk rá, egyetlen kis kimozdulás kivételével sehová nem mentünk Húsvétig, hogy gyógyuljon a sebe. 

Április
Húsvétkor, amikor már 7 hete voltunk otthon ovis kisfiammal és a kicsi lányommal, és először mozdultunk ki a családhoz, elkaptuk a hányós-hasmenős vírust, annak is az egyik legdurvább változatát. Műtött kisfiam már a locsolkodás napján rosszul volt, 3 napig úgy fájt a hasa, hogy fetrengve kínlódott szerencsétlen, megkönnyebbülés nélkül. Utána végre kijött, aminek ki kell jönnie, alul, felül. Erős hasfájás maradt még vagy 5 napig… Közben persze ezt is elkapták a többiek: iskolás fiam még nem hiányzott betegség okán, hát most egy hetes hiányzást gyűjtött be emiatt az átkozott vírus miatt. Úgy legyengült, és olyan lázas volt, hogy napokig csak aludt, nappal is. Meg persze hányt és ment a hasa, ha épp felébredt. A kicsi kapta el legkésőbb, ő meg sírt a fájdalomtól és a láztól egyfolytában. Borzalmas volt. Férjem kiíratta magát a gyerekorvossal, mert egyedül már kevés voltam a három hányós, fosós gyerek ellátására. Reméltem, így egy kicsit könnyebb lesz. Néhány óráig az is volt, amíg férjem is el nem kapta. Neki voltak a legnagyobb fájdalmai, és mindannyiuk közül ő gyengült le a legjobban. Hétfőn este kapta el, és szombaton tudott először lábra állni úgy igazán. Szótlanul szenvedett, rossz volt nézni.

Arra, hogy ezt én nem kaptam el, mind a mai napig csodaként gondolok.

Mindeközben ragyogóan kisütött a nap, megérkezett az áprilisi nyár. A lakás fertőtlenítése, ágynemű-nagymosás, és ruhateregetés közben láttam az ablakunk alatt elhaladó bicikliző családokat, és belül zokogtam: már 9. hete tartott a folyamatos itthonlét, az ápolás. Nem bírom én ezt. Vagyis, persze bírom, mert muszáj, de nagyon nehezen. Néha elképzeltem, ahogy elrohanok itthonról, bevetem magam az autóba, és hajtok, hajtok addig, amíg egy eldugott vízpartra nem érkezem, ahol torkom szakadtából üvölthetek negyed órán keresztül artikulálatlan hangon, majd hazajövök megkönnyebbülten. Sosem csináltam meg, ehelyett újra és újra élénken elképzeltem ezeket a képsorokat. Azt hiszem, ez a vizualizáció valamit segített. Meg a tollpárna, amibe esténként tényleg beleordítottam. 🙂 

A napok egybefolytak, a napi rutin megszűnt létezni, tűzoltásszerűen azt csináltam, amit épp abban a pillanatban muszáj volt. Hetekig. Aki időközben átjött hozzánk valamiért, felfordult, koszos lakást, rumlit, rendezetlenséget láthatott. Nem érdekelt már ez sem.

Május
Aztán lassan, lassan, nagyon lassan visszaálltunk a régi kerékvágásba. Erre jött a rossz idő. 🙂 De sebaj: ez legalább már nem fáj senkinek.

Kategóriák:egyéb

Tagged as:

1 reply »

  1. Minden együttérzésem, mi a töredékén sem mentünk át (igaz a 2 éves élete első kruppjából 4 nap kórház lett), de körülöttünk mindenki hasonlóan durva eseményekről számol be, különösen a februárban és márciusban támadó miazmák okoztak szörnyű károkat.
    Remélem hamarosan visszalendültök a régi kerékvágásotokba!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s