Balaton

Így telt a Kis-Balaton napunk – 1. rész



Ha azt mondom, ezen a nyáron változékony volt az időjárás, talán nem is a legmegfelelőbb szót használtam. A Balaton partján, sátorban töltött egyhetes nyaralásunkat az jellemezte, hogy folyamatosan igyekeztünk az időjáráshoz alkalmazkodni. Ami nem volt könnyű, mert állandóan változott. Emiatt – bár mindenféle felfújható hacukával alaposan felkészültünk a strandolásra – volt egy napunk, amit az Északi-parton töltöttünk, és volt egy csodálatos, érdekes, és nagyon fárasztó napunk a Kis-Balatont körbejárva. Az elkövetkezendő három a bejegyzés azért születhetett meg, mert egyik reggel a sátorból kilépve úgy ítéltük meg: ma is egész nap csöpörögni fog az eső. De legalábbis hideg lesz. Úgyhogy menjünk kirándulni a Kis-Balatonhoz!


1. állomás: Diás-sziget

Ahogy az Murphy törvényei szerint lenni szokott, mire első eltervezett állomásunkhoz, Fenékpusztára, a Diás-sziget bejárójához értünk, már hétágra sütött a forró, nyári nap. Nem baj, jó lesz, ha már itt vagyunk, menjünk csak a túrára. Ezt a látványosságot csak és kizárólag vezetővel tekinthetik meg az érdeklődők. A túravezetések az alábbiak szerint indulnak:

Katt a nagyobb képért!

Innen:

A belépőt a Vönöczky Schenk Jakab kutatóház előtt lehet megváltani,
közvetlenül a túraindulások előtt.
(Álmélkodva néztük a kutatóház épületét, és megállaptítottuk,
hogy szívesen dolgoznánk ilyen környezetben…)


Mi mit sem sejtve épp fél tízkor érkeztünk a célállomásra (részletes útleírást itt találtok), és nagyon örültünk, hogy a napi két vezetett túrából az egyik hamarosan elindul. Az indulás igen különleges: a jegy kézhezvétele után mondta a vezető, hogy mindenki autóval követi majd az első kocsit (ahová ő bekéredzkedett), majd 3 km-t haladva egy földúton megállunk a sziget igazi bejárójánál. 🙂 A túra és a tanösvény is innen indul. Hiába vannak tanösvény táblák, hiába a jól járható út, ide akkor is, csak és kizárólag a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársainak kíséretében lehet bejönni.

Indulhatunk!

A 3 km-es útszakasz csodálatos, érintetlen táj felé vitt minket, egyre beljebb. Aztán az autókat magunk mögött hagyva elindulhatott a kis csapat gyalog, a Diás-sziget felé. A mocsárvilág csendje, érintetlensége azt hiszem, mindannyiunkat letaglózott. A felettünk elrepülő madarakról vezetőnk mindig elmondta, melyik mi, és mit lehet róluk tudni. 

Séta a Fekete István Emlékház felé

Nem nehéz ideképzelni Matula bácsit, igaz? 🙂

A tanösvény egyik érdekes táblája.
A túra egyik megállója közvetlenül a vízparton.

Megérkeztünk az Emlékház épületéhez! Fekete István sokat tartózkodott itt.

A Fekete István emlékház az író életében már létező épület volt. Sok időt töltött itt, nem véletlenül kapott hát egy emlékszobát.

A Fekete István emlékszoba

Simogass vidraszőrt!

Kincsesláda fiókokkal. Érdekes, “megfogdosható”
 ismertető a környék élővilágáról.

Odakint Matula bácsi házikójának mása fogadott minket.

Visszasétálva ismét csak ámultunk az érintetlen mocsárvidék csendes szépségén:

Következő állomásunkról, a Kányavári-szigetről a 2. részben fogok írni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s