Gerecse

Aktuális: Medvehagymát szedtünk Pusztamaróton

Életemben először akkor ettem medvehagymát, amikor öt évvel ezelőtt barátnőm hozott nekem egy csokorra valót a Somló-hegyről. Ízlett, utána már észrevettem a piacon, s szezonjában mindig legelgettem kenyérhez, de sütöttem felhasználásával finom pogácsát is a locsolóknak. Idén a korai meleggel együtt a szokásosnál korábban köszöntött be a medvehagyma-szezon, ezért nagy örömmel hallottam barátaink beszámolóját elmúlt hétvégi élményeikről a Gerecsében, ahol jól megszedték magukat – medvehagymával.



Pusztamaróton már többször is táboroztam, de ha Ciliék nem mesélik, mennyi medvehagymát szedtek ott, nem tudom meg soha, hogy micsoda lelőhely ez a környék, hisz ebben az időszakban még nem jártam erre. Rá is járnak a közelben lakók, az erdőben sok autó parkolt itt-ott, Pusztamaróton pedig a szokásoshoz képest kifejezetten nagy volt a tömeg. No, ez nem azt jelenti, hogy nem lehet megmozdulni, inkább annyit, hogy sok a parkoló kocsi, és elszórtan a fűben családok piknikeznek, játszanak.

Erdei hinta!

Erdei ebéd.

Erdei szórakozás. 🙂
A valaha volt Pusztamarót településhez szomorú történet kötődik. A törökök a mohácsi vész után úgy rongyoltak át a Dunántúlon, főleg az északi részén, hogy nem hagytak életben semmit és senkit, akik az útjukba kerültek. A maróti völgybe menekült gyermekek, nők és férfiak egy ideig még védték magukat, de a hatalmas túlerővel szemben nem volt esélyük. Ennek a szörnyű tragédiának állít emléket a 2002-ben süttői mészkőből készült emlékmű





Az 1970-ben elnéptelenedett Pusztamarót településből már csak a temető maradt meg komor mementóként. Mögötte kereshető egy geoláda, amit mi meg is találtunk a gyerekek nagy örömére.

Geoláda találat a pusztamaróti temető mögött.


A Maróti Sólyomfészek Tábortélen-nyáron várja az erdő szerelmeseit szállással, szerény ellátással. 



A kis faházakban legnagyobb döbbenetemre már most is éjszakáztak nyugdíjas csoportok, akik aztán jókedvűen ücsörögtek a házak teraszán, mire mi odaértünk a délelőtti órákban.  Más családok a kijelölt tűzrakóhelyeken főzögették ebédjüket. Nagy volt az élet, de a terület oly hatalmas, hogy senki nem zavart senkit. A Sólyomfészek tábor területén van egy (lejtős) sportpálya, kis kapukkal, röplabdahálóval. 

Sportpálya 🙂
Mosdó a sportpálya szélén található, mint ahogy a kis padok-asztalok is, ahol elfogyasztottuk hideg ebédünket. A tábort keresztezi az Országos Kéktúra útvonala.


Medvehagyma pedig… amerre a szem ellát! 



Csak győzzed szedni. 



Meg csokorba kötni. 



(Praktikus ötlet: mi vittünk két vödröt meg befőttes gumikat, és a zacskókba gyűjtött medvehagymákat az asztaloknál csokrokba kötöttük, a csokrokat pedig immár függőlegesen be lehetett állítani a vödörbe úgy, hogy vizet öntve alá napokig friss maradjon. Mivel elosztogattuk, erre nem volt szükség, de legközelebb is ezzel a módszerrel szedjük majd, az biztos. J)
Jövő hétvégén még biztosan szedhető.


Pusztamarót a Gerecsében található táborhely. Az 1-es és a 10-es útról is megközelíthető. Bajna után a Maximum Lovastanyát elhagyva egy balra mutató nyíllal jelzi a közúti tábla Pusztamarótot. Az országúti kereszteződés után földúton mintegy 15-20 percet kell zötykölődni az autóval, de mindenkit biztatok, hogy megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s