Esztergom

Kisoroszi szigetcsúcs és az esztergomi Duna Múzeum


Bár szeles, lehűlő levegőt ígértek szombatra, nagyon vágytunk már ki a természetbe, mivel régen volt lehetőségünk ötösben kirándulni. Ezért úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk a kockázatot, és elindulunk Kisorosziba, hogy megmutassuk a gyerekeknek a Szentendrei-sziget csücskét, esőprogramnak pedig a Duna Múzeumot terveztük be. Ahogy a címből kiderül, jól tettük.

Mintegy 50 perc autózás után érkeztünk meg Kisorosziba, ahol egyetlen útbaigazító táblát sem láttunk (ez nem jelenti azt, hogy nincs, csak azt, hogy mi nem láttuk). Pedig a szigetcsúcs turisztikai látványosság és természetvédelmi terület. Azért mi mentünk szépen tovább a főúton a templomok előtt elhaladva a falu végéig, ahol a földútnál elbizonytalanodtunk, mert sajnos először nem vettük észre a letört táblamaradványt, ami a Rácz Kertet és a kempinget jelzi. Szóval most mondom a kedves kirándulóknak, hogy a Papgödör utca sarkán, a lovas karámoknál bátran induljatok el a kanyarodó földúton, mert ez visz a sziget végéhez, bármily hihetetlen is.

A kemping bejáratánál, a sorompó előtt van egy kis parkoló, itt kell hagyni az autót, tovább már csak lakókocsival lehet menni, nyáron. Mikor megérkeztünk, csupán egyetlen autó állt a parkolóban, ezért nem számítottunk nagy tömegre. A „kemping” ösvényén haladva magyaráztuk a gyerekeknek, hogy ez a terület árvíz idején teljesen elöntött rész. Ettől persze lehetne kicsit rendezettebb, de nyilván ehhez pénz kellene: a teljes terület az önkormányzat gondozása alatt áll. A kemping infrastruktúrája a kis dombon álló WC és a vízvételi lehetőség – ennyi, nem több. Ha jól emlékszem, 20 évvel ezelőtt ugyanez volt, ugyanígy.


Ott a budi a kis dombon, egyébként nem túl rendezett a terület. Nyárra a helyzet javul?


A szigetcsúcson, ahol egyre közelebbnek érezhetjük magunkhoz a két Duna-ágat, és egyre több a kavics és a kagyló, nagyon fújt a szél. Ez valószínűleg egy átlag napon sem meglepő itt, ám aznap narancssárga riasztást ígértek délutánra, aminek az előszelét érezhettük Kisorosziban délelőtt. Ennek ellenére nagy élmény volt „tengerparti” hangulatban sétálgatni. Mert szélben, alacsony vízállásnál tényleg semmihez sem hasonlítható érzés tölti el itt az embert: egy olyan hangulat, amit én eddig csak itt éltem át, és tényleg hasonlított a tengerpart feelinghez.

A szentendrei Duna-ág alacsony vízálláskor: majdnem a közepéig begyalogoltunk!

Közeledünk a szigetcsúcshoz
Szeretem az ehhez hasonló váratlan meglepetéseket kirándulásainkon.
Szerény tízórainkat egy kidőlt fatörzsön fogyasztottuk el, de a végén úgy éreztük, lassan a lelket is kifújja belőlünk a szél, ideje visszaindulnunk az autóhoz. Az ártéri erdőben megszaporáztuk lépteinket, ugyanis a fák kezdték eldobálni a nagy szélben az ágaikat, igaz, ekkor még csak a kisebb gallyakat. Jobb időben a Rácz Kert várja az idelátogatókat, ha nyáron visszajövünk ide, megígérem, megírom milyen kínálattal. Van itt egy geoláda is, amit sajnos csak este, itthon találtunk meg a neten, szóval ez most kimaradt. 

A gyönyörű Dunakanyarban autózni szerintem önmagában nagy élmény. Az út sokáig egészen közvetlenül a víz mellett halad, illetve vissza-visszatér a Duna-parthoz. Szépséges táj: szemben a Börzsöny, balra a Visegrádi-hegység, majd Esztergom felé közelítve a Pilis lankái mellett haladunk el.

Esztergomban van egy „bejáratott” büfénk, ami eddig mindig megmentett, ha valami egyszerűt akartunk itt enni gyorsan és olcsón. Ez a büfé a főúton (Batthyány Lajos u.) található, a Várhegyet elhagyva a főtér felé haladva jobbra lesz. Utána nem sokkal van egy nagy parkoló, ahol mi is letettük a kocsit, hétköznap és szombaton délig fizetős! Miközben eszegettük a hamburgert, arról beszélgettünk, hogy mennyire szomorú látni ezt a gyönyörű várost így hanyatlani… A belváros telis-tele van elhagyott, gazdátlan épületekkel, gondozatlan területekkel. Ugyanezt tapasztaltuk, ahogy átsétáltunk a büfétől a Duna Múzeumig.

A Duna Múzeum és környezete azonban nem ilyen. A kiállítások egy gyönyörű, felújított barokk épületben kaptak helyet. Ez a szép ház korábban egyházi célokat szolgált, majd később a szocializmus ideje alatt más funkciókat töltött be. Folyosóján most is láthatóak a valaha volt cserépkályhák fűtőnyílásainak szépséges ajtói, de számos más apró részlet is emlékezteti a látogatót az épület régi, impozáns mivoltára. Dolgozói a mai napig büszkék arra, hogy 2001-ben és 2003-ban is komoly elismerésként nyertek az európai múzeumok versenyén, ami nem kis eredmény.

A látogatás a majdnem másfél emelet magas Aquamobil működésének megtekintésével kezdődik. 

Működésben az aquamobil

Orgonasípjaim az aquamobil tetejénél


Utána egy hosszú folyósón a magyar vízügy történetéről kap információt az, aki gyerek nélkül érkezik, és végig tudja olvasni a sok apróbetűs érdekességet. 🙂  A folyosó közepén a pihenőpadon vízzel kapcsolatos zeneművekbe, versekbe hallgathatunk bele.

Szép folyosó sok érdekességgel

Pihenőpad muzsikával

Utána jön a gyerekek kedvence: a vizes szoba, ahol mindent ki lehet próbálni, mindenhez hozzá lehet nyúlni! Egy külön erre a célra épített vizes terepasztalon imitálni lehet az örvényt, kísérletezhetünk a víz és a levegő kapcsolatával, kipróbálhatjuk az arkhimedesi csavart, gátakkal játszhatunk, hullámokat verhetünk, hogy aztán megnézzük, mi a szerepe a hullámtörő gátaknak, és hajóinkat a zsilipek rendszerén engedhetjük át. A gyerekek, ha kérnek, kis kötényt kapnak, hiszen a pacsálás a legügyesebb kezű kis kísérletező esetén sem jár nyomok nélkül a ruhán. Ebben a teremben nagyszerű múzeumpedagógiai foglalkozásokat lehet tartani.

Kis hajós a hullámtörő gátaknál
Az ilyen aprótörpéknek jól jönne itt egy-két fellépő.
Kötény viszont van, a háttérben látható, mennyi!

Gátak és örvénygép

A következő teremben néhány négyzetméteren a nádas élővilágát figyelhetjük meg, majd jön az árvizi terem, a helikopterrel. A helikopter megfelelő számú utas esetén elindul, és körbeviszi az érdeklődőket a 2001-es Felső-Tiszai árvíz területei felett. A kb. 10 perces utazást óvodás gyerekeink végigülték, mert ki lehetett nézni a tévé-ablakokon!

Indul a helikopter!

Ezután védőpapucsot húztunk, és nagyítókkal a kezünkben végigmásztunk Magyarország hatalmas műholdas térképén. Emlékszem, én akkor jártam itt először, amikor még nem ismertem a Google Earth-öt, és akkor nekem ez óriási élmény volt. Most, hogy rendszeresen használom ezt a csuda jó szolgáltatást, már más szemmel néztem a felvételt – főleg, hogy kislányom valamiért legjobb szórakozásnak azt tekintette, hogy az üveghez módszeresen próbálta újra és újra hozzáütni a nagyítót – de azért így is nagy élmény!

Látjátok, itt nyaraltunk tavaly!
Az utolsó kis teremben a csatornázással, a vízvezetékekkel és a fürdőszobákkal ismerkedhetünk meg: a víz az otthonunkban. Ezután már csak az volt hátra, hogy a moziszobában megtekintsünk egy részt a Nagy Ho-ho-ho-horgászból.

A múzeum munkatársai végtelenül türelmesek, kedvesek, és segítőkészek. Hozzá vannak szokva a gyerekes családokhoz és a gyerekcsoportokhoz. Ez egy nagyon gyerekbarát múzeum, mind a kialakításával, mind a méreteivel megfelel a kritériumoknak. Mikor még az volt a munkám, hogy osztálykirándulásokat szervezzek, előszeretettel beszéltem rá a Dunakanyarba vágyó pedagógusokat a Duna Múzeum (hivatalos nevén: Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum) meglátogatására, és soha nem hallottam csalódott visszajelzést.

Fontos: A múzeum belső kertjében ivóvízhez juthat a megfáradt kiránduló, itt kényelmesen le lehet ülni padokra szendvicseket elfogyasztani, mosdószünetet tartani, mert a kulturált WC-k szintén innen, a belső udvarról nyílnak.

A srácoknak annyira, de annyira tetszett a vizezős szoba, hogy először is meg kellett ígérnünk, hogy visszajövünk, aztán a múzeum elhagyásának további motivációjaként felvetettük a sarki cukrászda opcióját. EZ bejött.  

A patinás Szamos Cukrászdának szép terasza nyílik a főtérre, mi a szakadó esőben bent találtunk menedékre. Sajnos a hely elég drága, de nagyon igényes. A mosdó is szép, van pelenkázó. A bejáratnál az Esztergomi Bazilika és a Szent Korona marcipán makettjeit láthatjuk. Állítólag Babits is szívesen időzött a cukrászda helyén akkor is vendéglátó-egyégként működő épületben.

Jobb időben költséghatékony múzeumelhagyási motiváció lett volna a múzeum épületének szomszédságába épített szipi-szupi játszótér, melyről nem sikerült épkézláb fotót készítenem az ömlő esőben.


Sajnos a kép nem adja vissza, hogy ez egy mennyire jó játszótér.
A Dunakanyar értékes, érdekes látnivalóiról könyvet lehetne írni, s csak Esztergom egyéb látványossága megérne legalább 3-4 bejegyzést. Remélem, egyszer majd olvashattok további részleteket a városról itt, a blogon. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s