Hatalmas vágyam teljesült azzal, hogy eljutottunk Triesztbe! Vonzott ez a táj: a tenger, a mélykék víz és a meredek hegyek találkozása egy monarchia korabeli város képében. A kikötő, a Miramare-kastély és a város látnivalói mind hívogattak, hogy ha már itt járunk, itt nyaralunk a környéken (konkrétan 40 percnyire kempingezünk Gradoban), mindenképpen nézzük meg, ne hagyjuk ki a lehetőséget, és ismerjük meg a várost, ahonnan Sissi indult nyaraló útjaira, illetve sokat időzött itt. Egy teljes napot szántam Triesztre, ami természetesen nem volt elég mindenre. Ám a cél nem is az volt, hogy ez alatt az egyetlen nap alatt felfedezzük a város összes látnivalóját. Egy életérzést, egy betekintést szerettünk volna a trieszti életbe – amit nagyon is megkaptunk! Erről szól a bejegyzés, tartsatok velünk egy zarándoktemplomba, a parkolásügyileg lehetetlen belvárosba, a kikötőbe és a világhírű Miramare-kastély kertjébe! A bejegyzésből az is kiderül, miért éreztem magam Triesztben otthon annak ellenére, hogy még soha nem jártam ott korábban.

Santuario di Monte Grisa

Délelőtti első állomásunk a Monte Grisa zarándoktemplom volt. A páratlan kilátóterasszal rendelkező, már az autópályáról is jól látható épület egy hegy tetejére épült, egészen különleges, brutalista stílusban. A helyi püspök 1945 áprilisában tett fogadalmat, hogy ha Trieszt városa megmenekül, templomot építtet itt. Az ígéretet egy M betűt formázó, elképesztően modern templommal váltotta valóra. Én még nem láttam templomot, ami ennyire monumentális, gyönyörű és mégis “színbeton”! Két szintjén két külön templom és kápolnák kaptak helyet. 

A parkolás nem jelent gondot egy átlag hétköznap, akár egészen a templom közelében. De ünnepekkor biztosan messzebb kell gyalogolni, ezt abból gondoljuk, hogy van egy hatalmas parkoló távolabb, ami ezúttal üres volt. A templomnál mosdók, egy büfé-étterem és ajándékbolt várják a turistákat, zarándokokat. Első dolgunk volt a kilátást megcsodálni, így felfutottunk a kilátóteraszra. Szavunk is elállt…

Miután kigyönyörködtük, kinézegettük magunkat (hol van Grado? hol a kemping? Az már Szlovénia? Milyen hajó lehet az ott a távolban? Azt az óriás óceánjárót mindenképpen nézzük meg majd a kikötőben!! stb.), bementünk a templomba. Nem túlzok, ha azt mondom, itt is csak hápogtunk a látványtól. Egyrészt építészetileg ragadja meg az épület a betérőt: a fények játéka, az egész kontrukció egyszerűen bámulatosan különleges. Aztán a látnivalók, az oltárok… Itt járt II. János Pál is. 

A kápolna mozaikja olyan, mint egy festmény.

Odalent a Torinoi lepel másolata előtt időztünk sokat. Egyszer, talán nyolcadikos koromban történelem kiselőadást tartottam a lepelről. Ahogy ránéztem az életnagyságú másolatra, legnagyobb döbbenetemre előugrott az a sok érdekes információ, amit akkor, 14-15 évesen, még internet nélkül, könyvtári könyvekből , innen-onnan összeszedtem erről a különleges, öreg textildarabról és elmondtam az osztály előtt. És mindazt, ami hirtelen eszembe jutott, csak mondtam, mondtam a gyerekeknek. A bizonyítékokat, a vizsgálatok eredményét, az összehajtogatás és egy középkori égés nyomait, mindent, ami ott hirtelen beugrott a kiselőadás anyagából. De a legmegrendítőbb az volt, mikor egyedül maradtam a másolat előtt. Látni a sebeket, a töviskorona nyomát, az ostorcsapások helyét. Én nem számítottam erre, itt, Triesztben. Nagyon megrendítő perceket éltem át.

A Torinói lepel élethű, életnagyságú másolata.

Szülőbarát templom, szentekről szóló mesékkel.

Tízórai a templomkertben.

Belváros, parkolás

A templom kertjében tízóraiztunk egyet, hiszen csak tervünk volt rá, hol ebédelünk, de arról fogalmunk nem volt, mikor jutunk majd oda. Pláne, hogy nem számítottunk arra, a még a helyiek számára is szokatlan helyzetre, ami a belváros szívében várt minket: lövöldözős, utcai üldözős filmforgatásra. Ez az esemény annyira felkavarta Trieszt belvárosát, hogy tényleg tökéletesen lehetetlen volt megállni autóval. Az ÖSSZES utca le volt zárva, és a teljes kikötő ÖSSZES parkolója, a fizetősek is rendőri felügyelettel voltak biztosítva. Na, erre varrjál gombot, egyszeri turista! Hiába mutogatta nekünk a GPS merre kellene mennünk, azok az utcák IS, és minden egyéb lezárva, mi meg kezdtünk egyre jobban kétségbeesni. Meredek, szerintem még a római korból ott maradt kövezetű utcákon (nem viccelek, régészeti emlékek mellett vitt utunk) tettük tönkre az autó kuplungját, ami már-már füstölögve jelezte, hogy vége, nem bírja tovább, ha még egy meredek kaptatón fel kell mennie, kigyullad… Pontosan úgy néztem ki a férjem mellett, mint a Macsakfogóban Cookie, a szőke göndör patkánylány, mikor arcát hosszában két kezével lehúzva üvölt, hogy ÚTHENGEEER!, nos én nem ezt süvítettem, hanem azt hogy Úristen, de meredeeeek! 

Letettük a kocsit, ennek annyira megörültem, hogy lefotóztam!

Akkor most keressük meg a várat és a templomot! Dombra fel, dombról le, lépcsőn le, lépcsőn fel – Trieszt ilyen, szerintem itt nem is laknak kövér, punnyadt emberek, ide kell a kondi és az erő. A telefonom térképe téves helyre vitt, a várba ott nem lehet felmenni, ahol ő gondolta, így kerültünk egy nagyot a hőségben, de szerencsénkre útközben találtunk egy játszóteret és egy ivókutat. 

Játszótér a Vár oldalában.

Világháborús hősök emlékműve.

A Katedrális…

… telis-tele kisebb-nagyobb…

…mozaikokkal!

A katedrálisba ingyenesen, a várba pénzért lehet bejutni, ezért ezúttal csak a hűvös templomot látogattuk meg. A várban van egy nagyon komoly történelmi kiállítás (40 fok volt, és a gyerekeken láttuk, hogy erre ezúttal esélyünk sincs), de ami még fájdalmasabb, hogy a bástya kilátásáról is lemaradtunk. A várból csak és kizárólag a belépő megváltásával lehet kitekinteni. 

A Vár – ezúttal csak kívülről

Lefelé séta – nincs hiány lépcsőben!

Még az alagútjuk is hasonló a mienkhez, kívül-belül!

A gyerekek viszont már a falat kaparták az éhségtől, így egy gyors döntéssel lesétáltunk a közeli McDonald’s-ba, és hamburgerekkel megtömtük magunkat. Ne ítéljetek el, hogy nem a helyi különlegességeket választottuk, nem egy hangulatos trieszti étterembe ültünk be tengeri hekenytűket kóstolgatni. A lényeg az volt ezúttal, hogy gyorsan, viszonylag olcsón kapjunk olyat, amit a gyerekek is tuti biztosan megesznek és jól is laknak vele. 

Nyugis ebéd a Mekiben, az Alagút mellett.

A Meki után bevetettük magunkat a belvárosba. Hamar a sétálóutcákon találtuk magunkat, és a csatorna mellett is sokat fotózgattunk. Szép épületek mellett vitt el utunk.

Forgalmas, de szép tereken át haladtunk.

Gyönyörű, hangulatos belvárosi  utcácskákat láttunk.

Klasszicizmus gyöngyszeme.

Szerb templom

A Gran Canale vége

Mária Terézia

Ez is Trieszt, bármily hihetetlen!

Kikötő és ismét belváros, az otthonosság

A kikötőhöz érve megállapítottuk, hogy itt bizony nem lesz árnyék, úgyhogy gyorsan mindenkit bekentem fényvédő krémmel, és így már gyalogolhattunk a tűző napon. Az óriáshajót szerettük volna megnézni közelebbről, mert ilyen hatalmas építményt még nem láttunk.

Nézd, milyen nagy!

A móló – irtó hosszú!

A móló legvégén ücsörögve.

A főtéren a hatalmas tömeg szétoszlott, és a forgatás miatt amúgy is különleges állapotok uralkodtak. A gyerekek elkezdtek fagyi után nyavalyogni – mondjuk, tényleg rendkívül meleg volt – és ezzel tudtuk bennük kicsit tartani a lelket, hogy igen, lesz fagyi, még nem tudjuk hol és mikor, de lesz. 

Ugye, hogy ez a palota akár Budapesten vagy Bécsben is  állhatna?

Ez már egy picit “olaszosabb” 🙂

Beszereztem egy térképet az Infopontban. Közben a  kicsik szétszedték Aput.

Gyönyörű utcácskák.

Az otthonosság érzés talán ezen a környéken kapott el a legjobban. Olyan házak, paloták vettek körbe minket a nagyobb tereken és a főbb utcákon, amelyek akár Budapesten is épülhettek volna. A Monarchia-korabeli építészet rányomta a bélyegét Triesztre, ugyanúgy, ahogy Budapestre is. Ráadásul a környékbeli bekötőutak ismerős viaduktok alatt visznek el… ezek ugyanabban a vasútfejlesztési hullámban épültek, amikor Semmering világörökségi útvonalát építették azzal a céllal, hogy Triesztet minél kisebb kerülővel, a hegyeken át tudják összekötni Gdansk-kal. (Semmeringre vittük el eddig mindhárom 10 évesünket, erről már egy ideje tervezek írni. Szóval ők, a nagyobbak igen jól emlékeztek erre a sztorira, hiszen sok-sok térképet nézegettünk Ausztriában)

Egy római diadalív csak úgy, beépítve!

A kocsit elérve (le-föl-le-föl gyalogolva) örömmel sóhajtottunk fel, hiszen már mindenki hulla fáradt volt. A nagy kihívás viszont csak ezután következett: kijutni a rommá lezárt városból. Komolyan mondom, hogy még a helyieknek is durva lehetett az a nap. A GPS teljesen megzavarodott, háromszor-négyszer is visszavitt minket ugyanoda, mert mindig egy bizonyos, lezárt utcán akart lehajtani. Annyi rutinunk volt már városi közlekedésből, hogy egyszer csak sikerült kijutnunk egy főbb útvonalra, amin aztán elevickéltünk a partra.

Miramare-kastély

Tervünk szerint ezúttal a parti útvonalon haladtunk tovább, a Miramare kastélyig. Én rutintalanul nem a kastélyt, hanem Miramare-t írtam a térkép alkalmazásba – ami egy busz- és vonatmegálló…. de sebaj, innen van út a tengerpartra, ahol találtunk is parkolót – mert már némely strandoló hazafelé indult. Utólag azt mondom, még jobb is volt itt parkolni, mint a kastély hivatalos parkolójában, mert így “kényszerűen” áthaladtunk a kastélykert eldugodtabb, hátsó részein!

A parkoló mellett a világ egyik legszebb lokációjú buszmegállója…

Miramare kikötő

Lépcsősor a kastélykerthez.

Erről a helyről vezetett egy lépcsősor, majd egy sétány a kastély felé, 10-12 perces kellemes sétával. A gyerekek már semmi más szót nem ejtettek ki a szájukon, mint a FAGYI, így komoly megkönnyebbülést okozott, hogy még éppen zárás előtt elkaptuk a kastély előtt fagyit áruló nénit. Itt még ivókutat is találtunk, így a kedélyek is megnyugodtak lassacskán, és végre kezdte felfogni a családom, miért cipeltem el őket erre a helyre…

Mesés látvány

Gondosan karbantartott kert.

Castelletto, ahol még hercegi személyt is tartottak fogva…

A várva-várt és kiérdemelt fagylalt.

A kastélyba nem mentünk be, mert úgy olvastuk, a kiállítás nem különösebben érdekes, ellenben jó drága lett volna mindannyiunknak. Maradtunk tehát a csodálatos kastélykertben, gyönyörködtünk a kilátásban és készítettünk számtalan fotót. 

Ez a nap volt a legtartalmasabb és legmozgalmasabb mind közül, amit Olaszországban töltöttünk. 

A többi bejegyzést megtalálod itt:

• Kempingteszt Gradoban
• Grado városa
• Aquileia világörökségi ókeresztény mozaikjai
• Isonzó-torkolat tanösvény a nemzeti parkban

Szeretnél havonta friss, tartalmas információkat kapni barangolásainkról, kirándulásötleteinkről, múzeumlátogatásainkról, jó szállásokról? Iratkozz fel hírmagazinunkra:

BARANGOLÓ HÍRMAGAZIN FELIRATKOZÁS