Néhány hónappal ezelőtt Adél barátnőm kislánya, Julika egy vacsoránál, mindenféle előzmény nélkül megszólalt: “És mikor születik meg a Borikának a kistestvére?” Már megszületett – válaszolta Adél, tudod, Vili baba, ismered is. “De nem, nem őrá gondolok” – folytatta Julika. “Hanem a kislányra.”
Akkor Adél ezt nekem azonnal megírta, és mi itthon jót derültünk Robival, milyen aranyos Julika, de hát nekünk már valószínűleg nem lesz több gyermekünk, elég a négy.
Aztán teltek-múltak a hetek, s egy éjszakán azt álmodtam, hogy Bori kb. 7-8 éves kislány már, és jön be az ajtón, a kezét fogja egy kislánynak, akiről tudom, hogy a testvére, de csodálkozom az álmomban: hogyhogy nem a Vili az? Ez utóbbi álom azért már eléggé megmozgatott, el is mondtam a közösségemben a lányoknak. Ám mi itthon továbbra is maradtunk abban, hogy kerek egész így a család, elegen vagyunk hatan, nem is bírunk többet fizikailag, lelkileg, mindenhogyan bőven elég nekünk a négy gyermekről való gondoskodás.
Ennek a gondolatmenetnek fényében kb. egy évvel ezelőtt megkezdtem a kisbabás életünk tárgyainak kiárusítását, eladományozását. Tettem ezt azzal a tudatossággal, hogy teret és időt hagyjak ennek az időszaknak az elgyászolására. Mert igen, én ezt a szerepet, a kisbabás, kisgyerekes anya létet – akármilyen nehéz is – szerettem. A folyamatot szépen, tudatosan engedtem áthaladni magamon, és a gyászmunka végére sokkal kevesebb tárgyunk, babaruhánk maradt, de annál több tervünk lett a jövővel kapcsolatosan.
E terv része volt, hogy a külsőmet végre valamilyen formában kezelésbe vegyem. Az itthon végzett tornák nem tűntek elégnek ahhoz, hogy fogyni tudjak, ezért és egészségügyi okokból is a teljes életmódváltás mellett döntöttem.
Az elmúlt hónapokban egy nagyon eredményes és hatékony étrenddel sikerült lánykori méreteimre visszafogynom, és a harmónia, amit felnőtt életemben talán ennyire még sosem éreztem, teljesen átjárta a napjaimat. Szüntelenül hálát adtam az Istennek, hogy ilyen jó és ilyen csodálatos, és hogy ennyire szeret minket. Az, hogy kicsattanóan jól vagyok, valószínűleg látszódott is rajtam, mert többen megjegyezték jártamban-keltemben.
Hát hova jöjjön egy kis élet, ha nem egy elmondhatatlan harmóniába, boldog családi életbe?
És akkor gondolom, aki idáig eljutott az olvasásban, már sejti, hogy ez a bejegyzés az ötödik két csíkos tesztről fog szólni… amit sikerült Apukám 60. születésnapi ünnepsége előtti reggelen elkövetnünk, megalapozva ezzel a kis családi hangulatot. Hozzáteszem, hogy a délutáni bejelentéskor rajtunk kívül mindenki örült (vagy legalábbis mindenki az örömöt mutatta). Mi a rémület és a teljes kétségbeesés határán álltunk teljesen leforrázva. Ez hetekkel ezelőtt volt, de még mindig megvisel, ha azokra az első, délelőtti órákra gondolok, amit sejtelmem sincs, hogyan éltünk túl Robival. Nincs előttem az sem, hogyan öltöztünk fel, hogyan jutottunk el az étterembe, és az sem igazán maradt meg bennem, hogy ott mi történt – még jó, hogy készültek fotók a jeles eseményről.
No, de azóta azért telt el idő. Még nem annyi, amennyit illendőségből szoktak hagyni A Bejelentésre. De ennek oka van. Mégpedig a rosszulléteim. Olyan erősek, és ismét annyira elviselhetetlenek tudnak lenni ezek a rosszullétek, hogy sajnos semmilyen módon nem tudom eltitkolni a környezetem elől, hogy babát várok. Ha eltitkolnám, nem értenétek (mint ahogy kerültem már kellemetlen helyzetbe az elmúlt napokban), hogy miért vagyok ennyire rosszul, miért vagyok ennyire sápadt és egyáltalán miért vagyok savanyú, üveges-tekintetű. Talán az is sokaknak feltűnik majd, hogy újra hízni kezdek és nem az elmúlt félév étrendje szerint táplálkozom (nem tudom tartani a paleo-ketogén diétát, akármennyire is próbálkozom).
Senkit nem szeretnék megbántani azzal, hogy nem kedvesen, jószándékúan szólok hozzá, hanem konkrétan sehogy, mert nem tudok. A héten elmentem a piacra, ahol annyira rosszul lettem, hogy nem értettem, mit beszél hozzám a hentesem. Nem tudtam válaszolni, és éreztem, hogy nézi, mi bajom… Sok ilyen helyzet lesz sajnos, és ezeket elkerülendő írom meg Rokonainknak, Barátainknak és Ismerőseinknek ezt a bejegyzést, hogy senki ne vegye magára! Most jön pár hét, ami irtó nehéz lesz, de túl fogjuk élni, és utána minden szépen a helyére kerül.
Hogy eljutottunk-e már a felhőtlen örömködésig? Még nem. Egyrészt a fizikai állapotom (és ebből következően a Robi életében hirtelen megszaporodó teendők) miatt erre nincs lehetőségünk. Másrészt ahogy szépen elgyászoltuk a kisbabázós éveket, most ugyanúgy időt kell hagynunk magunknak, hogy felfogjuk: újra ugyanabban az élethelyzetben állunk, amelyet egyszer már elengedtünk. Valamint el kell fogadnom, hogy az elkövetkezendő évekre szóló, saját életemre vonatkozó terveim halasztásra szorulnak. Sőt, azt is tudatosítanom kell magamban, hogy életünkben újra jön egy szakasz, amit KÉT KICSIVEL fogok itthon tölteni: egy totyogóval és egy újszülöttel. Tapasztalataim szerint ez a felosztás a szülői lét egyik legnagyobb kihívása, és azt hittem, hogy ez a kihívás engem már nem talál meg. De nem, most még három nagyra is figyelnem kell majd. Szóval ezek járnak a fejemben a felhőtlen öröm helyett.
Tudom, hogy eljön majd az az idő, amikor ennek a kicsi lánykának vagy fiúcskának olyan elemi erővel fogok tudni örvendezni, mint a többieknek. Tudom, hogy eljön majd ez is. De most még nem tartok itt. Most a pillanatok túlélése a cél. Kérlek, legyetek velem türelmesek, megértőek és tapintatosak…… köszönöm.
Barangoló család 
Kedves Orsi!Köszönjük az őszinteségedet!Biztatásul: gondolj csak ránk! Életünk legnagyobb ajándéka az a 7 évvel ezelőtti két csík, pedig addigra már szépen elterveztük a kis életünk: a nagyok önállóak, végre jöhetünk MI. És tényleg mi jöttünk, csak másképp ☺Sok erőt kívánok az elkövetkezőkhöz, az öröm úgy is jön majd magától!
KedvelésKedvelés
Kedves Orsi! Isten éltessen titeket, gondolok rátok. Mi is azt hittük, hogy négy gyerekkel teljes az életünk. Aztán már nem is tudom, melyikük mondta, hogy csak azért, mert nem vettük észre a Julcsi alakú lyukat benne, csak akkor, amikor betöltődött születésekor. Erőt, kitartást kívánok. Detti
KedvelésKedvelés
Bár nem írtál nevet, sejtem ki vagy! 🙂 És tudom, mekkora örömötök telik a kis Ajándékban!!!
KedvelésKedvelés
Köszönöm Detti! Sok család van előttem példaként, az egyik Ti vagytok! Puszi
KedvelésKedvelés
Drága Orsi!Én (mi) szívből gtratulálunk Nektek, gyönyörű Családotok van és nem véletlen, hogy az áldott állapot újból Rád(tok) talált. Isten segítsen Benneteket, vigyázz Magatokra! :-)Szeretettel:Miller Kriszti + család
KedvelésKedvelés